Gratulálok az Alapítvány Jásztánc-nak, akik értékteremtő, több évtizedes munkájuk lévén ma átvették Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Civil Díját! 

Ma Brüsszelbe utaztunk, ahol sűrű program áll előttünk a következő napokban: a konferenciák, találkozók és az Európai Tanács ülése mellett néhány sajtóorgánum meghívásának is igyekszem eleget tenni.
Ezek közül az első ma a POLITICO Europe szerkesztősége volt, ahol az „EU Confidential” című podcastban többek között az Európai Uniót érintő legsürgetőbb kérdésekről, Magyarország és Brüsszel kapcsolatáról, illetve az európai politikai színtér változásairól beszélgettünk.
A felvétel február második felében kerül adásba, itt az oldalamon is meghallgatható lesz.
Gratulálok az Alapítvány Jásztánc-nak, akik értékteremtő, több évtizedes munkájuk lévén ma átvették Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Civil Díját! 

A tegnapi napon egyeztettem az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyházi fenntartójával, Dr. Ternyák Csaba érsek atyával.
Minden támogatást megkaptam arra, hogy a Jászság további sikeres…
A magyar kormány egyértelműen és határozottan magyarpárti. A magyar érdekeket tartjuk elsődlegesnek és mindenek felett állónak. 


Holnap a Rádió 7 vendége leszek. Tartsanak velünk!
2023. január 22-én elkezdődött a nyúl éve Japánban.
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott küldöttségének tagjaként vettem részt Japán EU-hoz rendelt rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének,…
Magyarország egy fantasztikus ország, gyönyörű helyen, különleges kultúrával és tehetséges emberekkel.
Interjút adtam a Magyar Hírlapnak 
A legfőbb értékké a biztonság garantálása vált, mert bármilyen válságok is vesznek minket körül, ez adja meg a boldogulásunk…
Elkezdődött a februári dupla nyugdíjak kézbesítése: a jogosultak az emelt összegű 13. havi nyugdíjat is megkapják.
Győztes csapaton sose változtass.
VÖRÖS KÓD!
A rendkívüli hideg időre való tekintettel vörös kód lépett életbe három régióban.
Észak-Magyarország és Dél-Alföld régiókban szombat reggel nyolc óráig, míg Közép-Magyarország régióban…