,,Akkor töltjük be a feladatunkat a földön, ha arra a kis szögletére figyelünk, amely a miénk, és ezt a ,,miénket” a szívünkön hordjuk.”

Ma három éve hunyt el Sir Roger Scruton, korunk egyik legmeghatározóbb konzervatív gondolkodója.

Scruton személye nekünk, magyaroknak különösen sokat jelent, hiszen rendíthetetlen antikommunistaként számos áldozatot vállalt azért, hogy kiálljon a régiónkért, még akkor is, amikor ez kifejezetten népszerűtlen álláspont volt. Özvegye egyszer így fogalmazott: „Roger szellemi szíve Közép-Európában található”. Hazánk mellett való kiállásáért 2019-ben kiérdemelte a Magyar Érdemrend középkeresztjének kitüntetését.

Scruton elkötelezett volt a hagyományok és a kultúra megőrzése iránt, igazi polihisztor lévén rengeteget tanulhatunk tőle, a kultúra mellett írt a vallásról, az esztétikáról, a zenéről, de még a borászatról és a vadászatról is.

Mindig emlékezni fogunk rá, és tisztelni fogjuk a világ megértéséhez való hozzájárulását.

„Az nem diverzifikáció, hogy az egyik irányú függésről áttérünk egy másik irányú függésre.

Ön ezt várja tőlünk, de ez nem függetlenedés.”

🟠 Bogotában meglátogattuk Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével a nagykövetséget.
🟠 Egy közvetlen hangulatú munkareggeli folyamán Villegas-Vitézy Zsófia nagykövettel,…

️ Elfogadhatatlan az a kettős mérce, amivel a magyar egyetemeket és a magyar egyetemistákat akarja büntetni az Európai Bizottság.

️ Érthetetlen és diszkriminatív a Bizottság döntése, ami kizárná a…

Mától érkeznek az emelt nyugdíjak, februártól pedig a 13. havi.
(A legfontosabb tudnivalók bő fél percben.)

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média