Holnap mutatják be – a szerző részvételével – Thibaud Gibelin „ Orbán Viktor győzelemre játszik” című könyvét, amely az MCC Press gondozásában jelent meg magyar nyelven.

A francia történész szerint Európa túlélésének záloga az a nemzeti érdekeket és hagyományos európai értékeket előtérbe helyező politika, amelyet Magyarország, illetve annak vezetője, Orbán Viktor bátran és tudatosan képvisel – azzal a bátorsággal és kiállással, amelyet a magyar miniszterelnök már 1989-ben is tanúsított, s amely őt egész eddigi pályafutása alatt végigkísérte.

Gibelin, aki jelenleg az Mathias Corvinus Collegium - MCC egyik vendégoktatója, úgy látja, sorsdöntő időszakot élünk, amelyben a választás joga az emberek kezében van. Vagy a nyugati fővárosok által megtestesített káoszt és önpusztítást, vagy az Orbán Viktor által kínált utat, a rendet, a hazaszeretet és a nemzet megőrzését választjuk.

A könyvbemutatót minden érdeklődő figyelmébe ajánlom!

Volt már rajtad VR-szemüveg?

Rendkívül furcsa találmány, viszont hitelesen szemlélteti, mi történhet velünk, ha kigyulladnak a berendezési tárgyaink.

Bedugva felejtett vasaló?

Kigyulladt olaj?…

Így kommenteltek, így akasztanátok TI!
Voltatok már jakobinusok, nácik, bolsevikok, szocialisták, most közületek sokan demokratának vagy neoliberálisnak vallják magukat. Dehogy vagytok azok… Csak ott…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média