Kezdődik a MÁÉRT 20. Ülése. Megtiszteltetés, hogy a Fidesz képviseletében lehetek jelen.
Minden magyar felelős minden magyarért!
Idén tíz éve, hogy hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye!
Az évfordulóra készült és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ma bemutatott „10 éves az Alaptörvény” című tanulmánykötetben Orbán Viktor ünnepi köszöntője, Kövér László, Varga Judit és Trócsányi László előadásai mellett a hazai jogtudomány számos jeles képviselőjének, így Stumpf Istvánnak, Varga Zs. Andrásnak és Koltay Andrásnak az írásai is olvashatók.
A kötetben megjelent tanulmányomban az Alaptörvény által megteremtett, sokszor éles közéleti vitákat kiváltó új minőséget jártam körbe, amely abban rejlik, hogy a magyar alkotmányosság, identitás és az azokat közvetítő értékek az Alaptörvény szerves részét képezik. Így például fontos a történelem szerepe, a család és a nemzet jelentőségének hangsúlyozása, valamint a konkrét közpolitikák alapját képező általános elvek: a munka támogatása, a gyermekek és a családok védelme.
Mindez sajátos jelleget kölcsönöz alkotmányos rendünknek, mert miközben eleget tesz a modern elvárásoknak, ezeket az elveket és értékeket szintézisbe hozza történelmi és nemzeti hagyományainkkal.
A bizonytalanság, a háborúk és a népvándorlások korában ez az értéktelítettség megerősít minket abban, hogy hol a helyünk a világban. Ezt fejezi ki az Alaptörvény immár 10. éve.
Kezdődik a MÁÉRT 20. Ülése. Megtiszteltetés, hogy a Fidesz képviseletében lehetek jelen.
Minden magyar felelős minden magyarért!
A szankciós inflációt politikai döntések idézték elő. A célunk, hogy csökkentsük ennek hatásait, ezért is vezettünk be 11 intézkedésből álló akciótervet.
A szankciós inflációt elhibázott politikai döntések idézték elő. Ennek a következménye a magas infláció, az energiaválság.
Magyarország nem hagyja magát! Megfékezzük az inflációt, és megerősödve…
Magyarország nem hagyja magát!
A szankciós inflációt elhibázott politikai döntések idézték elő. Ennek a következménye a magas infláció, az energiaválság.
Magyarország…
Három nagy válságot vezényeltem le:
👉 a Gyurcsány-féle kormány után itt hagyott pénzügyi-válságot,
👉 aztán a migrációs-válságot,
👉 utána a COVID-válságot.
Azt tanultam meg, hogy igaz, hogy a bajok…
Termelői piac az Agrárminisztérium árkádja alatt az Apáczai Csere János utcában .
🟠 Szerda este a Fidelitas budapesti választmánya jelöltállító ülést tartott az országos tisztújító kongresszusra.
🤝 Az ülésen részt vett Földesi Gyula regionális igazgató és Illés Boglárka, a…
Mi a kulcsa annak, hogy Magyarország mentességet kapjon a 9. szankció energetikai elemei alól?
️
️
️
Hát a Nemzeti Konzultació! - Hogy miért?
A Miniszterelnök elmondja!
️
️
Soltész Miklós: Több mint kétszáz templom épült az elmúlt tíz évben Magyarországon és a Kárpát-medencében! 


És több mint 3000 újult meg.
Utolsó posztom Japánról. A japánok, amikor tárgyalnak, az egymás iránti tisztelet szellemében tesznek mindent. Több idő az előkészület, mint maga a tárgyalás. Legalább fél órával a találkozó előtt…