️„Békét akarunk és tűzszünetet” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután tegnap Belgrádban találkozott Karl Nehammer osztrák kancellárral és Aleksandar Vučić szerb elnökkel.

A magyar miniszterelnök kifejtette: mivel a szomszédban háború dúl, veszélyben vagyunk mind gazdasági, mind fizikai értelemben. Az a tény, hogy Lengyelország a saját területén vesztett életeket, jól mutatja, hogy "ha a szomszédodban háború van, te sem vagy biztonságban" – fogalmazott. Ilyenkor pedig a veszély elhárítása az egyetlen dolog, amire törekedni kell. Ezt pedig egyetlen módon érhetjük el: tűzszünettel és béketárgyalásokkal, melyeket Magyarország a háború kitörése óta szorgalmaz.

🤝🇦🇹🤝 A Duna menti szövetség országainak újabb csúcstalálkozóján az illegális migráció elleni közös fellépés volt a fő téma. Nekünk, magyaroknak, az osztrákoknak és a szerbeknek Közép-Európa a közös otthonunk, sorsközösségben élünk egymással, ezért együtt kell működnünk, és közösen kell fellépnünk az országainkat fenyegető veszélyek ellen, így az Európa külső határaira egyre nagyobb nyomást jelentő illegális migráció ellen is.

Az európai biztonság és az illegális migráció megállításának kulcsországa Szerbia, hiszen a saját határainak biztosításával egyben Magyarországot, Ausztriát és az egész Európai Uniót is védelmezi.

Éppen ezért európai érdek, hogy Szerbia csatlakozzon az Európai Unióhoz!

Amíg a nyugat-balkáni ország uniós felvétele nem történik meg, a védelmi vonalak minél inkább délre kell tolni, ezért hazánk Szerbiával és Ausztriával együttesen egy közös határvédelmi erőt létrehozását tűzte ki célul.

Az igazi barát bajban ismerszik meg: Ausztriával és Szerbiával bátran támaszkodhatunk egymásra a mostani, válságos időkben is.

Épülnek-szépülnek a szlovák nemzetiségi óvodák és iskolák: a Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola külseje újul meg, az ország legmagasabban fekvő településén, Mátraszentimrén…

Isten Éltessen, Budapest!

Karácsony Gergely már átadta az ajándékait: dugó, mocsok az utcákon, megoldatlan hajléktalanhelyzet, végtelenségig húzódó felújítások és pótlóbuszt pótló busz.

Itt az ideje…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média