Kedden a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján Narendra Modi indiai miniszterelnök arra hívta fel a jelen lévő vezetők figyelmét, hogy a világ még ki sem heverte a koronavírus-járvány és a járványügyi intézkedések hatásait, a háború máris újabb, egyre növekvő terhet jelent mindenki számára.

Kiemelte, hogy a globális ellátási láncok meggyengültek, és ennek következtében világszerte egyre nagyobb nyomás nehezedik a szegénységben élőkre, akik számára a mindennapi élet már így is állandó harc.

Az indiai miniszterelnök kifejtette, hogy az orosz–ukrán háború megoldását a tűzszünetben és a diplomáciai tárgyalások megkezdésében látja. Mint fogalmazott: „Az előző évszázadban a második világháború pusztítást végzett a világban. Ezt követően az akkori vezetők komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a béke útjára lépjenek. Most rajtunk a sor”.

Úgy tűnik, hogy világszerte egyre többen látják be: eljött az ideje, hogy minden erőfeszítésünkkel a tárgyalások mielőbbi megkezdésére, az azonnali tűzszünetre és a béke helyreállítására törekedjünk.

Változtatunk a SZÉP-kártya szabályain
A különböző füleket eltöröljük, tehát ugyanazokra a célokra, de immáron belső korlátok nélkül lehet felhasználni ezeket az összegeket

Ha valahol, Izraelben tudják, hogyan kell egy országot megvédeni. A Vaskupola rakétaelhárító-rendszer a légvédelmet biztosítja. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel ma megnéztük, hogyan…

Napló/1783: Hétfőn az Országgyűlési Könyvtárban Szőcs Endrének, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatójának, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének átadtuk a Nagy Miklós-díjat és…

Európa kettős nyomás alatt áll, keletről a háború, délről a migráció fenyeget minket. Ma egy szerb-osztrák-magyar megállapodást tervezünk kötni, mellyel délebbre tolhatjuk a védelmi vonalunkat.…

Kettő órakor még alacsonyabb nyomással ugyan, de újraindult a Barátság kőolajvezeték.

Az újraindulást követően az eredeti kapacitás is néhány órán vagy néhány napon belül helyre fog állni.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média