November 15-től már a vállalkozásokat is védjük a kamatstoppal.
Mark Khater, a Cambridge-i Egyetem professzora – aki nemrég az MCC Vezetőképző Akadémia diákjainak tartott szemináriumot – a Madinernek a vezetők kiemelten fontos szerepéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy ők azok, akik motiválják az embereket, és előreviszik a társadalmat. A professzor ezért elengedhetetlennek tartja a következő generációk vezetőinek céltudatos nevelését, hiszen ennek hiányában nem tudhatjuk, hogy a jövő vezetői milyen irányba akarják majd vinni a társadalmunkat.
Úgy véli, hogy az MCC éppen ezt teszi, hiszen nemcsak motiválja, de proaktívan tanítja is a fiatalokat a vezetés tudományára. Véleménye szerint ez az aktív szerepvállalás azt mutatja: Magyarországnak fontos, hogy jó, hatékony és motivált vezetőket neveljen ki, akik ismerik az országuk és az itt élők kultúráját, szokásait és normáit. A professzor szerint világszerte követni kellene az MCC „remek kezdeményezését”.
Köszönjük Mark Khater professzor úr elismerő szavait!
https://mandiner.hu/cikk/20221112_magyar_diakok_kulfold_cambridge_oktatas
/posztok.hu
Bábonymegyer: 500 millió forint kormányzati támogatás érkezett a faluba az utóbbi években!
️Több millió forintos támogatással segítjük a kistepelüléseken működő kisboltokat!


️
További segítséget nyújtunk minden 2️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ lélekszám alatti település…
A baloldal minden energiájával a saját hazája ellen áskálódik: meg akarja akadályozni hazánk energiafüggetlenségének megteremtését, és minden politikai mesterkedést latba vetnek annak érdekében is,…

