Nemrég jelent meg lengyelül „A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye”, amelyet az augusztusi V. Lengyel–Magyar Vezetőképző Nyári Egyetemet követően most Varsóban is bemutattunk a Wacław Felczak Alapítvány meghívására.

„A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye” annak az áttekintésére született, hogy nekünk, magyaroknak miként jelenik meg a közép-európai régió sorsközössége, és arra tesz kísérletet, hogy az önálló és szuverén gondolkodás lehetőségeit feltárja.

Országaink sorsa ugyanis erősen összeforrt. A közös sors pedig magában hordozza a felismerést: ne bántsuk egymást, hanem leljünk szövetségesre egymásban! Ha mi, itt élők nem vagyunk képesek erőt mutatni, akkor az egymással vetélkedő birodalmak játékszerei leszünk.

Térségünk mára felnőtté, az európai politikát formálni képes szereplővé vált, és kezd egész Európa motorjává lenni. Itt maradt fenn ugyanis az értékeire büszke, cselekvőképes és jelentőségteljes Európa ideálja. Amikor 1990-ben megszabadultunk az elnyomástól, ennek visszaállításán kezdtünk munkálkodni mi, magyarok és lengyel barátaink is. Mára pedig egyértelmű lett, hogy Európa vagy visszatér ezekhez az elvekhez és értékekhez, vagy kiszolgáltatottá válik. Nálunk még megvan a tudás, hogy elkerüljük mindezt.

„Harminc éve azt gondoltuk, Európa a jövőnk; ma azt mondjuk, mi vagyunk Európa jövője!”

Köszönöm mindazoknak, akik részt vettek az eseményen!

Immár 17 éves hagyomány, hogy november első hétvégéjén összegyűlnek az evangélikus egyházi vezetők Révfülöpön.

Az Evangélikus Felügyelők Országos Konferenciáján Magyarország és Európa bonyolult…

Az elhibázott brüsszeli szankciók az európai gazdaságot, így a magyar kis- és középvállalkozókat is sújtják. Kamatstoppal védjük a hazai cégeket.

A nevelőszülőket segítő javaslatunkat már a bizottság is támogatta!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média