Régi magyar szokás, hogy szívesen adunk külföldiek véleményére. Úgy vagyunk vele, hogy ők talán képesek olyan igazságot is meglátni, ami nekünk – érthető elfogultságunk miatt – nem tűnt fel. Az pedig különösen érdekes, ha egy közel kétszáz éves útibeszámoló jelenik meg az egykori Magyarországról.

John Paget Magyarország és Erdély című írása éppen ilyen mű, s éppen a napokban jelent meg a Rubicon kiadó gondozásában. Egy igen alapos értekezésről van szó, hiszen szerző 1835 és 1837 között járt Magyarországon, s nemcsak az ország akkori állapotát kísérelte meg leírni, hanem igyekezett a magyarság általános érvényű jellemrajzát is papírra vetni. Ez teszi művét igazán egyedivé és értékessé.

A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregyében amellett érveltem, hogy a magyarok mindig saját arcukra formálják a külföldről származó eszméket. Én akkor még nem ismertem Paget művét, ezért volt mai fejjel örömteli látni, hogy ő is hasonlóképp vélekedett. Egy helyen így ír:

„Azt hiszem joggal állíthatom, hogy a fiatalemberek, akikkel Pozsonyban megismerkedtem, a politikában kivétel nélkül liberális nézeteket vallottak. Magyarország jelenlegi állapotának, valamint a nemesség helyzetének – mivel e fiatalok maguk is ebbe az osztályba tartoztak – vannak azonban bizonyos furcsaságai, amelyek liberalizmusokat sok tekintetben igen különbözővé teszik a miénktől. (...) ... tökéletesen meg vannak győződve róla, hogy minden bajuk forrása Ausztria, következésképp e hatalomra félelemmel vegyes gyűlölettel tekintenek. A legvadabb angol radikális sem mennydörög dühödtebben az adóztatás ellen, mint e magyar liberálisok; de sérelmeik felpanaszolása oly sajátos módon keveredik a nemesség előjogainak hangoztatásával, hogy nehéz lenne valamilyen azonos elvet felfedezni ellenérzésük között.”

Majd pár sorral később így folytatja:

„Nem mintha bármit is tapasztaltam volna abból a forradalmi szellemből, amely Ausztriát annyira nyugtalanítja, s melyet a német földről érkezők oly gyakran tulajdonítanak a magyaroknak pusztán azért, mert hangosak és nyíltan beszélnek olyan kérdésekről, melyekről szomszédaik suttogni se mernek; éppen ellenkezőleg, úgy látom, hogy a magyarokban erősebb lojalitás él királyjuk, nagyobb tisztelet a fennálló intézmények iránt, mint amilyennel bárhol Európában találkozni.”

Paget egyébként is szimpatikusnak találta a magyar szókimondást és őszinteséget, mert az angol „módira” emlékeztette:

„Modoruk barátian szívélyes, minden, amit mondanak vagy tesznek, nyíltságot és őszinteséget tükröz, semmi mesterkéltség nincs bennük, s ez társaságukat igen kellemessé teszi számunkra. Ami az őszinte véleménynyilvánítástól való ódzkodást illeti, amellyel mi angolok oly gyakran találkozunk a kontinens más országaiban, s ez tán oly heves ellenérzést kelt bennünk, nos, ez a magyarokból éppannyira hiányzik, mint belőlünk. Igaz kémekkel és besúgókkal vannak körülvéve, de ügyet sem vetnek rájuk.

Azért választottam ki ezeket az idézeteket, mert ma is sok tanulsággal szolgálnak. Egyfelől megmutatják, hogy bármely nyugati eszme – legyen az liberalizmus, konzervatívizmus vagy radikális progresszív irányzat – magyar földre érve kap egy sajátos fénytörést. Másrészt Paget arra is rávilágít, hogy tekintélytiszteletük ellenére a magyarok ügyeiket és nemzetközi kapcsolataikat is szókimondó stílusban intézik, s ez Európa többi népében gyakran kelt megütközést.

Magyaros eszmék, szókimondás és tekintélytisztelet. Érdemes ezeket észben tartani, mert Magyarország és a külföld viszonyát ez a jelenség úgy mint egykor, ma is meghatározza.