Sok szó esik manapság a Nyugat szellemi válságáról, a hagyományos értékek kiüresedéséről, és arról, hogy a Nyugat saját értékeit megtagadva képtelen lesz felvenni a kesztyűt a nála tettrekészebb civilizációkkal.

Ugyanakkor nem csak szellemi természetű problémák nehezítik a helyzetet. Az erőforrások feletti kontroll szintén szükséges előfeltétele egy civilizáció jó teljesítményének, mint ahogy a Nyugat felemelkedésének története erre tű pontosan rá is világít.

Az energiaforrások feltárásában és kiaknázásában a Nyugat mindig is élen járt. Egyesek szerint ez adta sikerének anyagi alapját, amire aztán a szellemi alapokat építeni lehetett. Most azonban érvényesülni látszik egyfajta „elsőkből lesznek az utolsók” effektus. Energiaelőállítás szempontjából fontos nyersanyagaink egyre inkább kimerülnek, s a külső területeken található erőforrások feletti ellenőrzés is kicsúszik a Nyugat kezéből.

Az elmúlt évszázad nyersanyagversenyének igazi vesztese azonban Európa.

Hogy ennek mekkora jelentősége van egyes régiók felemelkedése vagy lesüllyedése kapcsán? Hatalmas!

Gondoljunk csak az Arab-félsziget szupergazdag olajállamaira. Az energiahordozók megléte egész civilizációk sorsát dönthetik el.

A civilizációk küzdelme nemcsak eszmék és társadalomszervezési módok küzdelme, hanem (nyers)anyagcsata is.

Európának pedig egyelőre nincs működő stratégiája arra nézve, hogy hogyan energetizáljuk újra saját kontinensünket. Enélkül viszont a világpolitika színpadán senki sem lesz kíváncsi az értékeinkre – és ami jelen esetben még rosszabb, az érdekeinkre sem.

https://mandiner.hu/cikk/20220831_civilizaciok_energiaja