️Újabb felelőtlen kijelentés a baloldaltól: Gyurcsány Ferenc honvédelmi minisztere, Juhász Ferenc szerint a magyar haderőfejlesztés „komoly veszély”-t jelent.

Jelenleg Európának súlyos biztonsági kockázatokkal kell szembenéznie: a kontinensen dúló háborúval, hibrid támadásokkal és egy egyre közeledő migrációs hullámmal.

Mégis, a baloldal továbbra is támadja a stratégiai jelentőségű haderőfejlesztést, amely nélkül a fegyveres testületek nem lennének képesek garantálni hazánk biztonságát, és eleget tenni a NATO-kötelezettségeknek.

A baloldal már kormányzása idején is rosszul látott a pályán, így 8 év alatt egyenesen kormányprogrammá tette a Magyar Honvédség leépítését:

18 ezer fővel csökkent a hadsereg rendszeresített létszáma,
50 ezer különféle haditechnikai eszközt és hadfelszerelést adtak el,
a katonai kiadások mértéke pedig 2010-ben alig érte el az 1%-ot.

Ezzel ellentétben a nemzeti kormány bő tíz év alatt:

jelentősen emelte a védelmi kiadásokat, idén már a GDP 2%-át is elérik, azaz a NATO-kötelezettség szintjét,
modernizálta a hadiipart és a haderőt, így hazánk ma már ütőképes szárazföldi és légi képességekkel rendelkezik.
A fejlesztéseknek köszönhetően pedig a hadiipar a magyar gazdaság új kitörési pontjává vált.

Háború idején azt állítani, hogy a magyar hadsereg fejlesztése „veszély”-t jelent, hatalmas felelőtlenség és csak azt bizonyítja, hogy a baloldal továbbra sem tud elrugaszkodni attól a mentalitástól, ami védelmi képességeink fejlesztését évekig hátráltatta, ezzel kockára téve hazánk biztonságát.

Nekünk Magyarország békéje és biztonsága az első, míg a baloldalnak, úgy tűnik, valami egészen más.

: MTI/Földi Imre

Öröm volt látni a Várban a vasárnapi séta alkalmával, hogy milyen sokan és komolyan foglalkoznak katonai hagyományőrzéssel.

Fontos, hasznos, értékes!

A mai nappal befejeződnek a Szent István-napi programok a fővárosban, melyen vasárnap is több tízezren vettek részt. A budapesti rendezvények a legnagyobb rendben zajlottak.

Az operatív törzs nevében…

Schilling Sára egy zseni!

A múzeumos kollégákkal együtt ő álmodta meg az új Fradi Múzeumot. Sára egy nemzetközileg is jegyzett múzeumi szakember, aki eddig már nyolc időszaki kiállítást tervezett…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média