Nyugati kitekintő: Steve Hilton a Fox News magyar származású műsorvezetője magyarul osztotta ki Soros Györgyöt, aki a Wall Street Journalban megjelent cikkében arról írt, hogy az Egyesült Államokban komoly összegekkel támogatja az elítéltek minél gyorsabb szabadon bocsátását zászlajukra tűző ügyészek megválasztását.
A magyar erdők továbbra is védelem alatt állnak, a kormány felelős erdőgazdálkodást folytat. Az álhírekkel szemben a magyar erdőket nem akarjuk kivágni, továbbra is növelni szeretnénk a területüket.
Az elhúzódó háború és az energiaválság ellenére 6,5 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a második negyedévben, ez a magyar emberek és vállalkozások munkájának, valamint a nemzeti kormány…
🙌 Idén is mindent megteszünk annak érdekében, hogy fogyatékkal élő honfitársaink is méltóképpen, biztonságos körülmények között ünnepelhessék Magyarország születésnapját.
Az elhúzódó háború és az energiaválság ellenére 6,5 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a második negyedévben! Az elhibázott brüsszeli szankciók azonban mélyítik az energiaválságot és háborús gazdasági…
A Debreceni Egyetem Campusán idén immár 31. alkalommal rendezik meg a Farmer-Expot, a nyár már elképzelhetetlen nélküle. Az Expo bizonyossággal szolgál arra, hogy az agrárium nem hagyja cserben az…