Dr. Varga Réka személyében új dékánt köszönthet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara.

Dr. Varga Réka nemzetközi jogász, aki a kinevezése előtt az NKE ÁNTK Nemzetközi Jogi Tanszékének docense volt. Sokéves hazai és külföldi oktatói tapasztalat áll mögötte, tanított többek között a Budapesti Corvinus Egyetemen, a San Fransiscói Egyetemen, valamint a brit és az osztrák Nemzetvédelmi Akadémián is.

Akadémiai tevékenysége mellett széles körű gyakorlati tapasztalatot is szerzett: jogi tanácsadó volt a Magyar Vöröskeresztnél és az Igazságügyi Minisztériumnál, illetve főtitkár az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalánál. Emellett pedig fontos szerepet játszott a magyar álláspont képviseletében az EU és az ENSZ nemzetközi fórumain.

Munkájához sok sikert kívánok! 👏

A korábbi dékánnak, dr. Kristó Katalinnak köszönjük az ÁNTK élén folytatott lelkiismeretes tevékenységét!

Háborús energiaárak vannak.

A feladat, hogy megvédjük a rezsicsökkentést.

Mindannyiunknak az volna a legfontosabb, hogy véget érjen a háború, Brüsszel fejezze be a káros szankciókat, rendben érkezzen a gáz, az olaj, és zavartalan legyen az áramellátás.
A legfrissebb…

A Marcal-partot kiváló adottságai és hangulata teszi remek találkozási ponttá Rábaszentmiklóson.

Például elsőrangú hely a testvértelepülési megállapodás megerősítésére a felvidéki Patonyréttel.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média