Napjaink geopolitikai kihívásai közepette egyik legfontosabb feladatunk, hogy a magyar álláspont eljusson mindenkihez a nemzetközi médiafelületeken is.
Egy régi ismerőssel, Kovács Zoltán nemzetközi…
️"Ha találkozni szeretnénk Istennel, akkor menjünk ki a (magyar) tengerre egy kis csónakon, vitorláson, lélekvesztőn és megtaláljuk Őt” - Fa Nándor világhírű magyar vitorlázó a Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő és Diáktábor megnyitóján Révfülöpön, ahol már meg is kezdődött a fiatalok vitorlásoktatása.
🛟A „világraszóló magyarok” sorába méltán illeszkedő sportoló beszédében hangsúlyozta, hogy a vitorlázás nagyon sok mindenre megtanítja a diákokat: a sport szeretetére, a természeti értékek tiszteletére és megóvására, a balatoni kultúra megismerésére és a közösségépítésre is.
️Ezért is indítottuk el vitorlásprogramunkat Fa Nándor segítségével, amelynek köszönhetően a fiatalok a vitorlázás technikájának elsajátítása mellett a népszerű sport történetével és kultúrájával is megismerkedhetnek.
️Az MCC kitüntetett célja, hogy a vitorlázás oktatását a jövőben minél szélesebb körben elérhetővé tegye a legtehetségesebb magyar diákok számára.
Hajrá, MCC! Hajrá, Révfülöp!
Napjaink geopolitikai kihívásai közepette egyik legfontosabb feladatunk, hogy a magyar álláspont eljusson mindenkihez a nemzetközi médiafelületeken is.
Egy régi ismerőssel, Kovács Zoltán nemzetközi…
Napló/1636: Farkas Bertalan űrhajós előadása az űrkutatás jelentőségéről az Európa Szabadegyetemen, a lakiteleki Népfőiskolán.
Constantin Cadariu vállalkozásügyi és turisztikai miniszterrel közösen visszük a magyar-román gazdasági vegyes bizottságot.
Igaz most “csak” munkalátogatás keretében találkozunk, de az eredmények itt…
Jóhangulatú megbeszélésen vettem részt Elisa Ferreira biztos asszonnyal, akivel a partnerségi megállapodás következő lépéseiről tárgyaltunk.
A képen az ételfutárok vannak, akik munkáltatójának köszönhetjük a KATA módosítást. Ők azok akiket a munkáltató belekényszerít a KATÁ-ba. Ezzel több tízmilliárd forintól esik el az állam. Például a…
Budapesten amúgy is lehetetlen a közlekedés, de most teljesen megbénult!
Konfliktus a Margit hídon!
Kikészültek az autósok amiért lezárták a tüntetők a…
Augusztusban kezdődhet a határvadászok toborzása, kiképzésük után, őszre már az első egységek fel tudnak állni.
"A jobboldali szélsőségesek fel akarják számolni a demokráciát – figyelmeztet vendégszerzőnk, Soros (György) legendás befektető."
Ez ma egy cikk a független, objektív német sajtóban.
Tehát az USA-t nem…