🤝🇭🇺Újabb elismerés érkezett a tengerentúlról, amiért Magyarország nemet mondott a globális minimumadóról szóló javaslatra.

Ezúttal Adrian Smith és Mike Kelly republikánus kongresszusi képviselők, méghozzá az amerikai Képviselőház kereskedelmi és adópolitikai kérdésekkel foglalkozó albizottságainak vezetői mondtak köszönetet hazánknak.

️Takács Szabolcs washingtoni nagykövetnek címzett levelükben kifejtették:

tiszteletben tartják Magyarország szuverén jogát, hogy a magasabb adókulcsokat alkalmazó államok befolyásolása nélkül alakíthassa ki a saját adóügyi normáit;

és megértik, hogy hazánk meg kívánja óvni befektetésbarát adórendszerét.

A képviselők levelükben arra is javaslatot tettek, hogy a magyar kormány és a kongresszusi republikánusok közvetlenül is egyeztessék álláspontjukat a globális minimumadóról.

Jó látni, hogy nem vagyunk egyedül a realitások talaján, és az Egyesült Államokban is vannak olyanok, akik felismerték, hogy egy magasabb adó kivetése, különösen a háború és a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben, súlyos hiba lenne.

A Pannon Egyetemen hisszük, hogy a gyakorlatorientált oktatás mind a hallgatók, mind a piac szereplői számára kiemelten fontos. Több céggel komoly együttműködésben dolgozunk, ezek közé tartozik a…

Magyarország a béke pártján áll. Sem Magyarország, sem pedig a NATO tagországok nem sodródhatnak bele a háborúba. A háborús inflációnak és a fenyegető háborús gazdasági válságnak csak a béke vethet…

Orbán Viktor Tordai Bencének:

„Én nem hiszem, hogy a komoly, értelmes, tényszerű vita helyett ezt a stílust érdemes folytatni.”

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média