️ 5 év után újra vizes vb Magyarországon️
Július 3-ig ismét Budapesten, Szegeden, Debrecenen és Sopronon lesz a világ szeme! A 19. FINA-világbajnokságon - amit alig 4 hónap alatt sikerült megszervezni…
Az orosz-ukrán háború okozta helyzetben Magyarország nem támogatja a globális minimumadó bevezetését.
A javaslat sem gazdasági, sem politikai, sem pedig méltányossági szempontból nem fogadható el️
A háborús infláció és az elszálló energiaárak miatt szembemegy a közgazdasági racionalitással az az elképzelés, hogy az EU egy megemelt adónemmel tovább terhelje a termelő vállatokat. Az adóemelés ugyanis a kibocsátás visszafogását és csökkenését, leépítéseket és recessziót jelenthet.
️Szerintünk a dolog épp ellenkezőleg áll: válsághelyzetben anticiklikus politikát kell folytatni, vagyis a gazdaság szereplőit segíteni és ösztönözni kell, nem pedig terhelni.
Politikai szempontból a minimumadó súlyos szuverenitás-vesztést jelentene, ugyanis az adók szabályozása a nemzeti fiskális politika egyik legfontosabb vetülete. Ha a társasági adókulcs meghatározását nemzetek feletti szintre delegálnák, az a nemzeti kormányok mozgásterét szűkítené be. Márpedig a mostani helyzetben a nemzetállamok cselekvőképességét és a gyors döntéshozatalt kell megerősíteni.
De nem támogatható a javaslat méltányossági kritériumok szerint sem: nem tekinthető igazságosnak az, hogy minden ország, tekintet nélkül a gazdasági súlyára, ugyanakkora mértékű társasági adót állapítson meg. ️ Ez az olyan kisebb, nyitott országok számára, mint hazánk is, egyenlőtlen feltételeket és versenyhátrányt okoz.
Magyarország az elmúlt évtizedben jelentős mértékben csökkentette a munkára, a családokra és a vállalkozásokra rakódó közterheket. Ez gyors gazdasági növekedést, bővülő s immár teljes foglalkoztatottságot, valamint a bérek növekedését jelentette.
Ezeket az eredményeket a háború árnyékában is meg kell védeni, ám a globális minimumadó ezt nem segíti, hanem éppen hogy veszélyezteti️
️ 5 év után újra vizes vb Magyarországon️
Július 3-ig ismét Budapesten, Szegeden, Debrecenen és Sopronon lesz a világ szeme! A 19. FINA-világbajnokságon - amit alig 4 hónap alatt sikerült megszervezni…
Amikor egy 444-es zokni szandálos, izzadságszagú, a saját frusztrációját másra vetítő liPsi leírja, hogy Magyarország legjobb rockzenekara sz@r, akkor ideje megszólalni.
A Tankcsapda egy mindig is a…
Nagyon helyes!
Ezzel is szemben megyünk a deep state megtervezett unisexizálásával! ( melynek célja a nemzetállamok védtelensége, kitettsége és eltiprása.)
Két éve vált égi csillaggá a földi legenda, Benedek Tibor
Mindent köszönünk, Bajnok! 💪🇭
Két éve vált égi csillaggá a földi legenda, Benedek Tibor
"Sosem volt különösen…
A Ryanair vezetője egy „f@szkalap” – mondta el kendőzetlen véleményét Hont András az ATV-n.
Júliusban nyugdíjemelés érkezik. Az idősek számíthatnak ránk.
Júliusban újabb nyugdíjemelés lesz - jelentette be
a kormány.
A globális infláció ne legyen
a magyar nyugdíjasok ellensége!
Köszönöm szépen Szijjártó Péter miniszter úr bizalmát!
Továbbra is miniszteri biztosként dolgozhatok a Külgazdasági és Külügyminisztérium csapatában.
A határon túli magyar közösségek hatékony…
Olvassunk sokat, mert (majdnem) minden könyvből csak tanulhatunk! Olvasni jó!
Szép szombatot kívànok Mindnyájatoknak!
️
Amikor a régi rabszolgatartó reflexek bevillannak a briteknek: