A minapi parlamenti felszólalásom, amelyben amerikai–orosz, vagyis proxyháborúnak neveztem az Ukrajnában zajló háborút, hullámokat vetett a baloldali sajtóban. A legtovább a 444-es Ács Dániel jutott, aki szerint ezzel el akarom venni az ukránok igazságát.

A proxyháború a nagyhatalmi versengés egyik eszköze: amikor az egyik nagyhatalom megtámad egy országot, a másik nagyhatalom pedig politikai eszközökkel, jelentős mennyiségű fegyverrel, kiképzéssel és hírszerzéssel segíti, ám a háborút elsősorban a megtámadott ország katonái vívják meg.

Ma a nyugati világban – így Magyarországon is – nincs olyan döntéshozó vagy felelősen gondolkozó politikus, aki ne ítélné el Oroszország agresszióját, és ne ismerné el az ukránok hősiességét.

Ám a multipolárissá és egyben egyre veszélyesebbé váló világrendben egy kis ország számára különösen luxus, hogy álmorális okokból – mint például „elvenni az ukránok igazságát” – ne próbálja stratégiai szinten értelmezni a történéseket. A jelenleg zajló háború okait és a nagyhatalmi érdeket is pontosan kell értenünk ahhoz, hogy a jövő konfliktusaitól meg tudjuk védeni Magyarországot.

Az elemzési munkát tehát el kell végeznünk, aminek része, hogy folyamatosan követjük a legfontosabb külpolitikai szakértőket – néhányukat a poszt alatti kommentben emelem majd ki.

A baloldali sajtó reakciója a baloldallal kapcsolatos alapvető problémára is rámutat: a komoly elemző munka helyett egyszerűbb álmoralizálni és visszhangozni a kánont. Ahogy az amerikai külpolitika doyenje, Henry Kissinger találóan megjegyezte, az ilyen testtartással „csupán alibit teremtünk arra, hogy valójában nincs külpolitikai elképzelésünk”.