A Le Figaro francia lap még az országgyűlési választások előtt terjedelmes írást közölt Magyarországról, amelyben a velem készült beszélgetésből is idéztek néhány részletet.

Elmondtam, hogy 2010 óta korszakváltás történt többek közt a gazdaság területén is. Ezt a változást – amelyet a 2008-as pénzügyi válság indított el – a magyar miniszterelnök is felismerte, s ennek alapján kezdtünk neki a magyar gazdasági szerkezet új elvi alapokra helyezéséhez.

Ennek legfontosabb elemei:

a gazdasági és pénzügyi szuverenitás megteremtése,

az IMF és a nemzetközi pénzintézetek hazaküldése,

a stratégiai ágazatokban a nemzeti többségi tulajdon megszerzése,

a segély helyett munkát elvére épülő magas foglalkoztatottsági ráta elérése,

valamint a munkát terhelő adók folyamatos csökkentése voltak.

Az új gazdasági megközelítés sikere látszik a magyar versenyképesség erősödésén, s ez szorosan összefügg Orbán Viktor kormányzásának sikerével nemcsak gazdasági, de politikai értelemben is.

Sőt, a magyar modell eredményességét mutatja az a nemzetközi érdeklődés is, amely hazánkat övezi, és amely – az egyébként jobboldali, konzervatív – Le Figaro mostani cikkének a címében is kifejezésre jut: eszerint Magyarország a „konzervatív forradalom középpontja”.

„Ha focizhatnak, az picit elfeledteti velük a problémáikat.”
Az Ukrajnából menekülő gyermekeket sem hagyjuk magukra: a fiatalok különböző sportklubok edzésein vehetnek részt.

4400 nyertes pályázatról született döntés, 61,5 milliárd forint értékben.🙏

A nyertesek listája 13 pályázati felhívásra vonatkozóan holnap lesz elérhető a kormany.hu és a magyarfaluprogram.hu…

„A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média