Csütörtökön bemutattuk Rod Dreher „Hazugság nélkül élni” című kötetének az MCC Press gondozásában megjelent magyar kiadását. Az eseményen elhangzott beszéd alább olvasható:

"Tisztelt Hölgyeim és Uram! Kedves Megjelentek!

Több mint harminc éve már, hogy Magyarország megszabadult a kommunizmus elnyomása alól, és kivívta szabadságát. Ez elég eseménydús harminc év volt, jobb és rosszabb időszakokkal, válságokkal és fellendülésekkel, olykor kemény közéleti konfliktusokkal, nézetkülönbségekkel és persze felemelő pillanatokkal.

Mi, magyarok épp azért akartunk rendszert változtatni, hogy végre szabadok lehessünk. A szabadsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy mást-mást gondolunk a világról, s ezt szabadon el is mondhatjuk. Harminc éve még nem tudtuk pontosan, hogyan működik a szabadság mentén berendezett ország, de abban biztosan voltunk, hogy szükség van hozzá a véleménynyilvánításra. Kiélezett politikai konfliktusok házon belül, Magyarországon és a diplomácia körmönfont nyelvén folytatott nézeteltérések a többi szabad országgal. Ez így természetes. Akkor azt gondoltuk, mindez mindenki számára ugyanígy természetes alapvetés, hiszen a szabadság eszméjére épülő társadalmak nem is működhetnek másképp.

Bennünk, magyarokban pedig hagyományosan, történelmileg kifejezetten erős igény mutatkozik az őszinte beszédre. Sőt, úgy vagyunk vele, nem elég, ha meghallgatnak, de fontos számunkra, hogy értsenek is minket. Ez nem könnyű feladat, mert a nyelvünk eleve korlát, nehezen tanulható, kevesen beszélik, ami világ legszebb nyelve nekünk. Nem is vagyunk valami sokan, szóval kevés racionális érv szól amellett, hogy valaki nem magyarként annyira elmélyüljön Magyarországban, a magyar emberek kultúrájában és történelmében, hogy tényleg elmondhassa: valóban ért bennünket.

Kedves barátom, Rod Dreher mindezen nehézségek ellenére ilyen ember. Akár bestseller könyveit, akár a legnevesebb angolszász konzervatív fórumokon megjelent írásait, cikkeit olvassuk, meggyőződhetünk róla: ez a messziről jött ember érti, hogy mi a magyar. Sőt, megvan az az előnye, hogy alapos ismeretei mellet objektív nézőpontból szemlélhet minket, tehát bizonyos esetekben még jobban is ért minket, mint mi saját magunkat.

Rod személye az élő bizonyíték arra, hogy Magyarországnak vannak Nyugaton barátai, sőt ezek száma egyre nő. Vannak, akik osztják meggyőződésünket, és értik elköteleződésünket, hogy mi nyíltan és őszintén ki szeretnénk mondani a saját igazunkat. Ezt a jogot nem kívánjuk feladni. Ezért a jogunkért megküzdöttünk.

Azt gondolhatnánk, hogy nincs ebben semmi különös, hiszen ez a magyar attitűd egyben virtigli nyugati érték is. Rod Dreher most magyarul is megjelent könyve, a „Hazugság nélkül élni” sajnos épp arra világít rá, hogy ez újabban nem feltétlenül van így. Hogy Nyugaton egyre több az olyan témakör, amely vagy tabunak számít, vagy csak egyetlen álláspont az elfogadott. Ezt hívják furcsa eufemizmussal cancel culture-nek, azaz az eltörlés kultúrájának, pedig semmiféle kultúráról nincs itt szó, valójában éppen egymás meghallgatásának kultúrája tűnik el egyre látványosabban.

Ha nem a bevett véleményt vallja valaki, nemcsak nem hagyják kifejteni nézeteit, de egyenesen levegőnek nézik, sőt ellehetetlenítik még akár a megélhetését is. Progresszív-liberális egyetemi oktatók és hallgatók bélyegzik meg, és űzik el a campusokról a másként gondolkodókat, legyen az tanár vagy diák, szinte egyre megy. De erről hallgassák meg azokat, akik Magyarországra látogatnak!

Nem is csoda, hogy egyre több nyugati értelmiségi látogat mind rendszeresebben hozzánk. Sokan közülük csodálkoznak azon a szabad, vitát bátorító légkörön, ami itt, Magyarországon és – ennyire talán lehetek részrehajló – nálunk, a Mathias Corvinus Collegiumban uralkodik. Ők is látják már: az eltörlés kultúrájában a progresszió az érték, Magyarországon viszont a szabadság.

Ma Magyarország mutat példát szólásszabadságból!

George Orwell azt írta: „A szabadság az, ha bátran kimondhatjuk, hogy kétszerkettő az négy”. Tehát a szabadság abban áll, hogy elmondhatjuk, amit igaznak vagy helyesnek gondolunk. Nem az a lényeg, hogy igazunk legyen, hogy megnyerjük a vitát, hanem hogy a véleménynyilvánítás szabadsága minden szabadság alapja. A cancel culture épp ezt számolja fel. Minél inkább elrugaszkodott valaki a valóságtól, az eltörlés kultúrája annál magasabb piedesztálra emeli. Ha pedig valaki ragaszkodik az igazsághoz, az egyben számíthat a megbélyegzésre is. Csakúgy, ahogy az az ötvenes években titokban terjedő viccben történik.

A vicc így szól:

Rákosi Mátyás, Magyarország akkori teljhatalmú ura ellátogatott a bolondok házába, ahol az összeterelt betegeknek tartott beszédet. Lelkes tapssal jutalmazzák, néhány ember azonban nem fejezte ki tetszését, s a szoba sarkából követték a fejleményeket. Persze csakhamar odament hozzájuk néhány ÁVH-s, és faggatni kezdték őket. Mire ezzel védekeztek:

- Kérem, mi nem bolondok, hanem ápolók vagyunk.

Sokszor ma sem jár taps az igazságért, a bolond beszédnek pedig megvan a széles közönsége. Egyre kevésbé lehet kimondani, hogy nem igazságos a transznemű úszók női versenyszámokban történő szereplése – hogy egy konkrét és aktuális példát mondjak. Nem lehet kimondani, hogy a bevándorlásnak szép számmal akadnak hátrányai és káros hatásai. És azt sem lehet kimondani, hogy bármennyire is elítéljük az orosz agressziót Ukrajnával szemben, nekünk akkor is a magyar nemzeti érdek az első. Ha valaki ilyenekkel hozakodik elő, egyből kígyót-békát kiabálnak rá. Ha pedig valaki felmondja a kötelezőt, akkor lelkesen tapsolnak.

Mindezek fényében különösen fontos, hogy Rod könyve megjelent magyarul is. Itt, Magyarországon az eltörlés kultúrája még csak pár apró motívumában érhető tetten. A „Hazugság nélkül élni”-t bátran vehetjük mi, magyarok is tanácsnak és figyelmeztetésnek. Ha meg akarjuk őrizni azokat értékeket, amelyekért mindannyian megküzdöttünk, nem szabad hagynunk, hogy a nyugati világ ezen vadhajtása virágzásnak induljon idehaza. Ehhez persze első lépésként pedig a szívünkre kell hallgatni, és el kell menni vasárnap szavazni!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!"