„Bismarcktól tanultuk még a 19. század végén, hogy minél erősebbek vagyunk, annál kisebb az esély a háborúra” – fogalmazott Orbán Viktor a Rheinmetall nevű német hadiipai vállalat új gyárépületének ünnepélyes átadóján. Véleménye szerint a Vaskancellárnak igaza volt, ezért „amikor hadsereget építünk, fegyverzeteket hozunk létre, gyárakat építünk, akkor persze készülünk a legrosszabbra, de valójában utat nyitunk a kedvező jövő számára is”.

A miniszterelnök már korábban rámutatott, hogy ebben az évtizedben a biztonság a legfontosabb árucikk. Éppen ezért az elsődleges feladat, hogy „egy Magyarországot megvédeni képes, a magyar érdekeknek érvényt szerezni tudó, Magyarországon, de ha kell, azon kívül is bármikor bevethető haderő álljon rendelkezésre”.

Orbán Viktor beszédében kitért a német–magyar együttműködésre is. A politikai viszonyok ugyan „összevissza” állnak a két ország között, a gazdasági kapcsolataink kiválóak. Most pedig úgy tűnik, hogy „a politikai támogatás is meglesz a minél erőteljesebb gazdasági együttműködés mögé” – fogalmazott. Úgy látja, ez fontos Magyarországnak, nemcsak azért, mert Németország erős, hanem azért is, mert a magyarok és a németek képesek a hatékony együttműködésre.

A miniszterelnök szerint „fontos, hogy jó eszközeink legyenek, de a jó eszközök semmit sem érnek jó katonák nélkül”. A magyar hadsereg új mércéjeként a most átadott gyalogsági harcjárműgyár szolgál majd.

A következő tíz évben ezért a mindenkori magyar kormány és Magyarország feladata a hadsereg fejlesztése és a katonák magas szintű képzése lesz.

Köszönet a csapatnak akik ma is fáradhatatlanul telefonálnak s tartják ily módon is a kapcsolatot a választópolgárokkal . Egy hét múlva választás . Mindenkire szükség lesz, hisz Magyarország jövője a…

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége volt, ahol az Oroszország elleni szankciókról, a magyar nemzetpolitikáról és a választások tétjéről is beszélt.

👆…

2010 óta háromszorosára, 3500 milliárd forintra emeltük a családtámogatásokra fordított összeget. CSOK, babaváró hitel, babakötvény, megnövelt CSED és GYED, családi adóvisszatérítés, adókedvezmény,…

"Istennel a hazáért és a szabadságért!"
Ma van a II. Rákóczi Ferenc emléknap.

Ahogy most, akkor sem viselhettük el, hogy gyarmat legyünk. Nemzeti szuverenitásunk olyan kincs, amiért meg kellett…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média