VISSZASZÁMLÁLÁS
️1 hónap múlva, április 3-án legyünk ott minél többen a választáson és védjük meg elért eredményeinket! ✌️

A Mathias Corvinus Collegium - MCC úgy döntött, hogy megnyitja a debreceni központját, az Aranybika szállodát a Kárpátaljáról és Ukrajnából érkező menekültek számára.
Az MCC számára évek óta nagyon fontos a nemzeti összetartozás ügye, a kárpátaljai magyarság segítése. A beregszászi központban 97 kisgyermekkel foglalkozunk immáron évek óta. Mindannyiukról tudunk, egy részük Magyarországon, egy részük Ukrajnában van, mindannyiuknak segítünk.
Emellett humanitárius akcióprogramot is hirdettünk. Az ennek keretében összegyűlt több mint négy tonna élelmiszer és több mint egymillió forintnyi felajánlás is segíti majd a háború elől menekülőket.
A következő napokban több tucat kárpátaljai, illetve Ukrajna belső területeiről érkező család kap majd átmeneti szállást Debrecen belvárosában. A városvezetéssel szorosan együttműködünk, és támogatjuk a humanitárius segítségnyújtást.
Ebből a háborúból ki kell maradnunk. A békéért kell dolgoznunk, és elengedhetetlen, hogy a háború elől menekülők érezzék: Magyarországon barátok várják őket.
Segítünk, ahol tudunk!
VISSZASZÁMLÁLÁS
️1 hónap múlva, április 3-án legyünk ott minél többen a választáson és védjük meg elért eredményeinket! ✌️

Februárban 2,5 milliárd forint érkezett Vácra. A családi adó-visszatérítés több mint ötezer váci családnak jelent többlet segítséget. Előre menjünk, ne hátra!
„Ha nincs Paks, akkor még több orosz gázt és még drágábban kell vásárolni. Ha felszámolnánk az oroszokkal való energetikai együttműködést, akkor egyetlen hónap alatt háromszorosára nőne az összes…
Irány a határ! A bajban segítség kell!
Hollik István
Irány a határ! A bajban segítség kell!
Nacsa Lőrinc
Kijevi evakuációs művelet
"Kalandorpolitika helyett felelős politizálásra, biztonságra és stabilitásra van szükség."
🟠 Háborúról, belpolitikai feszültségről, liberális demokráciáról és 30 év közéleti kihívásairól.
Orbán…
A haderő fejlesztésére sok pénzt kell költenünk, az elmúlt évtizedek elmaradt beruházásait kell visszapótolnunk.
Magyarország békepárti, az érdekünk az, hogy kimaradjunk a háborúból, a felek pedig minél hamarabb megállapodjanak, és legyen béke.
Olvasd el Orbán Viktor Mandinernek adott interjúját:
🙏 Elérte a 65 millió forintot a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül felajánlott adományok összege.
👉 Az eddig összegyűlt pénzből 10-10 millió forintot közvetlenül a…