
️Orbán Viktor miniszterelnök ma az M1 csatornájának adott rendkívüli interjúban elmondta, hogy Magyarországnak nem szabad belesodródnia az orosz-ukrán háborúba, ezért a mi nemzeti érdekünk az, hogy kimaradjunk a konfliktusból.
Magyarország nem először néz szembe azzal, hogy az egyik szomszédos országban háború dúl: 1999-ben a szerb-albán, 2014-ben pedig az első orosz-ukrán fegyveres konfliktus jelentett biztonsági kihívást hazánk számára.
E tekintetben kellő történelmi tapasztalatunk van, ezért tudjuk, hogy csak úgy, mint korábban, most is stratégiai nyugalomra és megfontolt, okos döntésekre van szükség. A háború okozta zűrzavarban a legrosszabb, amit felelős döntéshozók tehetnek, azok az átgondolatlan kezdeményezések – éppen ezért veszélyes a hazai baloldal fegyverszállításra vonatkozó javaslata is.
A miniszterelnök elmondta, hogy a higgadtság és az álláspontok világossá tétele most azért is fontos, mert a modern kori hadviselés fontos eszköze az a fajta dezinformációs kampány, amit az elmúlt napokban Magyarország ellen az Oroszországot sújtó szankciók állítólagos vétójával kapcsolatban folytattak.
Ezekkel az álhírekkel és hazugságokkal szemben a valóság az, hogy hazánk támogatja az egységes uniós fellépést, semmilyen szankció elfogadását nem akadályoztuk meg. Azonban nem szabad, hogy a háború költségeit a magyar emberek fizessék meg, ezért a rezsicsökkentés eredményeit a szankciók nem fenyegetik.
Az interjúban a kormányfő beszélt arról is, hogy az Ukrajnából a harcok elől menekülők segítése keresztény elemi életösztön, ezért nekik minden segítséget és támogatást meg fogunk adni. "Akik Ukrajnából jönnek, biztosak lehetnek abban, hogy barátként fogjuk fogadni őket" – fogalmazott a miniszterelnök.
/posztok.hu
️
️


Előre menjünk, ne hátra! 