A kommunizmus olyan velejéig romlott eszme, amely a legkisebb mértékben sem tiszteli az emberi méltóságot.
Az Európai Tanács tegnap kezdődött és ma hajnali fél 3-ig tartó ülésén az uniós állam- és kormányfők egyhangúan elítélték Oroszország Ukrajnával szembeni katonai fellépését.
Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: az Európai Tanács tagjai egyetértettek abban, hogy el kell ítélni Oroszország nemzetközi jogot sértő cselekedetét, valamint abban is,hogy a két ország közötti konfliktusra a háború nem jelenthet megoldást. Azt is egyértelművé tette, hogy Magyarország nem sodródhat bele ebbe a háborúba.
️Az Európai Tanács egyhangúan elfogadta az EU külügyi főképviselője és az Európai Bizottság által javasolt szankciókat is Oroszországgal szemben.
A szankciók kellő erejűek, de Magyarország és a többi érintett uniós tagállam energiaellátásának biztonságát nem veszélyeztetik.
A tanácsi következtetésekből az is kiderül, hogy az Európai Unió kész pénzügyi segítséget nyújtani Ukrajna számára. Ez Magyarország alapvető biztonsági érdekeit szolgálja, hiszen a segítség hozzájárulhat Ukrajna stabilitásának megőrzéséhez.
Az Európai Tanács következtetéseit összegző dokumentum tanulsága szerint az Unió felkészültségét is meg kell erősíteni. A miniszterelnök tájékoztatása szerint az állam- és kormányfők ezen a ponton egyetértettek abban, hogy a keleti határ védelmét meg kell erősíteni, több pénzt kell áldozni erre a célra.
Az ülésen abban is megállapodtak, hogy Európában a feszültségeket és a konfliktusokat tárgyalás útján kell rendezni. Tegnap késő este Emmanuel Macron francia elnök telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is.
A mai napon a tárgyalások a NATO-ban folytatódnak. Magyarország álláspontja egyértelmű: a baloldal követelése ellenére sem sodródhat bele a háborúba. Jens Stoltenberg NATO főtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a NATO-nak sem terve, sem szándéka beavatkozni a fegyveres konfliktusba.
A kommunizmus olyan velejéig romlott eszme, amely a legkisebb mértékben sem tiszteli az emberi méltóságot.
Ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett, és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba.
Soha többé kommunizmust! #STB
Az EP Külügyi és Biztonságpolitikai Bizottsága rendkívüli ülést tart éppen. Josep Borrell külügyi fõképviselõ beszámolt az Ukrajnában kialakult helyzetrõl elítélve az…
Magyarország első, téli olimpián egyéniben aranyérmet szerző olimpiai bajnokával. Büszkék vagyunk Rád, Ádó! 
Ma a kommunizmus áldozataira emlékezünk. 🏴
Hajtsunk fejet előttük!
🤝Valóra vált álom Felsőörsön.
Az uniós miniszterelnökök egyetértettek abban, hogy a háború semmilyen konfliktushelyzetre sem jelenthet megoldást.
🟠Nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba
️
Orbán Viktor
Tartalmas beszélgetés volt, sok témát érintettünk. Többek között az ukrajnai háborúról is hosszasan beszéltünk. Mindenki aggódik és ez érthető. Köszönöm a meghívást!