Orbán Viktor miniszterelnök ma a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitó fórumán tartott beszédében elmondta, hogy a magyar gazdaság ütésállónak bizonyult a pandémia okozta válság során.

2010 utáni új elvekre alapozott gazdasági szerkezetet építettünk fel, amelynek központi elemei az adócsökkentések, a beruházások támogatása és a munkahelyteremtések. A járvány és az annak nyomában járó gazdasági krízis az új gazdasági rendszer terheléspróbája is volt, s ma már jól látszik: a gazdasági fundamentumok erősek és az új elvekre támaszkodó struktúra válságálló.

Az értékeléshez a 2020-21-es éveket egyben kell vizsgálni, annak alapján pedig elmondható, hogy a gyors, úgynevezett V-alakú visszaesést egy erőteljes visszapattanás és gazdasági növekedés követte. A V második szára ráadásul „hosszabb”, hiszen a két év alatt – főként a ’21-es rekordméretű, 7,1 százalékos növekedése miatt – összeségében 2,1 százalékkal nőtt a kibocsátás. Kanyarban előztünk.

️Sikeresen megvédtük a munkahelyeket és a termelőkapacitásokat, sőt újakat is létrehoztunk. Tavaly a beruházási rátánk a 2. legmagasabb volt az egész Unióban, a foglalkoztatottak száma (4,7 millió fő) pedig meghaladja a pandémia előtti szintet.

Vagyis a 2010 előtti kudarcos időszakkal való szakítás és a munkaalapú társadalom elve köré szerveződő gazdaság biztos alapokat teremtett az elmúlt tíz évben, és versenyelőnyhöz juttatja hazánkat a poszt-pandémiás új világgazdasági rendben.

️A regionális és globális versenyfutás már elkezdődött, s már tudjuk: ahhoz, hogy az eredményeket megőrizzük és a gazdaságot tovább fejlesszük, előre kell mennünk, nem hátra!

Hagyományaink nem engedik, hogy elszakadjunk egymástól!
Ma délelőtt megnyitottuk a IV. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és XX. Nemzetközi Böllérversenyt.
☝️ Öröm megtapasztalni, hogy a nyírségi…

MA VAN A MAGYAR ÁPOLÓK NAPJA!

2014 óta, minden évben február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünnepeljük a magyar ápolókat.

Nincs csodálatosabb hivatás, mint mások segítése, az elesettek, betegek…

Öt gyermek, nagy család, sok szeretet.
A budaörsi Szüle Kingát és férjet, Szüle Zoltánt látogathattam meg, akik remek emberek, a gyermekeikkel pedig élmény beszélgetni.
Köszönöm a támogatásukat

A Sóshalmi Olvasókör meghívására ellátogattam egy disznóvágásra. A sikerhez saját birspálinkával járultam hozzá.

Gratulálok a szervezőknek és a tagságnak! Ebben a közösségben nem kellett külön…

Az ipolytölgyesiek is kikérik maguknak a baloldal vidékieket becsmérlő sértegetéseit. 10 óra után is. Akik így beszélnek, azok így is kormányoznának. Nem kérünk a visszatérésükből!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média