Hétfőn Moszkvában tárgyalt Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A francia államfő kijelentette, hogy Franciaország és Európa elemi érdeke, hogy jó kapcsolatokat ápoljon Oroszországgal, és hogy az orosz–ukrán konfliktust tárgyalások útján sikerüljön megoldani.

A nyugati lapok többsége a találkozó előtt arról írt, hogy a francia elnök „békemisszióra” és „béketeremtőként” érkezik az orosz fővárosba, míg korábban Orbán Viktor ugyanilyen célú látogatását „autoriter vezetők találkozójaként” írták le.

Tették mindezt annak ellenére, hogy a moszkvai vizitjét megelőzően Emmanuel Macron a Le Journal du Dimanche című lapnak nyilatkozva például azt mondta, hogy a mostani feszült helyzetben Oroszország biztonsági megfontolásait is figyelembe kell venni, és Oroszország nem lerohanni akarja Ukrajnát, hanem csupán egyértelmű szabályokat kíván lefektetni a NATO-val és az EU-val.

A tárgyalásokat követően a francia elnök elmondta, hogy új alapokra kell helyezni Európa biztonsági rendszerét, és el kell kerülni egy hidegháborús helyzet kialakulását.

Ehhez párbeszéd szükséges Oroszországgal oly módon, hogy közben a NATO-szövetségesi kötelezettségekre is tekintettel vagyunk, ám az európai érdekeket sokkal markánsabban képviseljük.

Macron elnök találkozóját megelőzően jelentette be a német kancellári hivatal szóvivője, hogy Olaf Scholz február 15-én szintén Moszkvába utazik. A felmerülő témákról akkor nem árultak el többet. Ám a Macron-Putyin találkozóval egy időben tartott Biden–Scholz találkozót követően a német kancellár a diplomáciai megoldás mellett érvelt, és nagyobb hangsúlyt fektetne a „normandiai négyek”, vagyis Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország tárgyalásaira.

Ezen diplomáciai fejleményekből kiindulva a miniszterelnök által Moszkvában javasolt „magyar modell” követése a sajtó minden igyekezete ellenére valóban logikusnak tűnik az európai nagyhatalmak számára is.

Napló/1508: Parlamenti egyeztetések: Lenkei Róbert, Szigeti Réka, Csengey Balázs, Pató Tibor és Borbély Zsuzsanna, Pósa Zoltán, Pilhál Tamás, Papp-Für János, Kerényi Petra.

Fontos megőrizni hagyományainkat, hitünk pedig segít abban, hogy töretlenül bízzunk a jövőben.
A megközelítőleg 1200 tagot számláló, 300 éves csömöri evangélikus gyülekezetet gazdag hagyományok és…

Mindenki döntse el, hogy ki legyen a kormányrúd végén. Nincs több kérdésem. Köszönöm Korondy Tamásnak a videó akadálymentesítését.

Orbán Viktor: Mi azt szeretnénk, ha a gyerekeink és az unokáink magyarok lennének. 🙏
Nem egy magyar népcsoport az Európai Unión belül, hanem a független, szuverén magyar állam büszke örökösei.

Budakeszin, a Reviczky utcában elők már nagyon megérdemelték, hogy tisztességes utcában közlekedhessenek
Az utcát, másik 18-hoz hasonlóan felújítjuk, 565 millió forintos kormányzati támogatással.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média