✍️Századvég: A magyarok közel kétharmada érzi úgy, hogy a családja anyagi helyzete Orbán Viktor miniszterelnökké választása óta összességében javult.

Az anyagi helyzet pozitív megítélése a lakosság körében olyan hosszú távú kormányzati intézkedéseknek köszönhető, mint például a rezsicsökkentés. Míg 2010-ben az áram és a földgáz ára Magyarországon volt az egyik legmagasabb az Európai Unióban, ma már a magyarok fizetik a legalacsonyabb rezsiköltségeket.

A 12 éve folyamatosan emelkedő bérek szintén nagymértékben hozzájárultak a magyarok anyagi biztonságához. A bérek általános emelése mellett kiemelkedő eredmény, hogy 2010 óta a minimálbér és a garantált bérminimum is több mint duplájára emelkedett. Ennek köszönhető, hogy a minimálbér vásárlóereje – amely a baloldali kormányzás alatt csak csökkent – 2010 óta mintegy 100 százalékkal nőtt!

Az idén bevezetett intézkedések – a béremelések, a 13. havi nyugdíj, a fiatalok szja-mentessége, a családi adó-visszatérítés – pedig még tovább javítanak a lakosság anyagi helyzetén.

A jelenlegi körülményeket a 2010-es helyzettel összevetve tehát nem meglepő, hogy a Századvég kutatásából az is kiderül, hogy a magyarok csaknem fele tart attól, hogy a családja anyagi helyzete rosszabbra fordul, ha tavasszal újból a baloldal alakíthat kormányt.

Április 3-án nemcsak arról szavazunk, hogy a jövőbeli terveinkből mit valósíthatunk meg, hanem arról is, hogy az elmúlt 12 év eredményeit meg tudjuk-e védeni. Ezért előre menjünk, ne hátra!

280 ezer fiatal, 0% adó, átlagosan 40 ezer forint plusz. Az SZJA-mentesség számokban.

Újabb busz érkezett Bajára

A tavalyi évben átadott tíz autóbusz után újabb jármű érkezett a térségbe, hogy az itt élők biztonságosabb, kényelmesebb és komfortosabb közlekedését szolgálja.
Továbbra is…

Ha munka van, minden van!

Ezért is támogatjuk, hogy idén januártól 200 ezer forintra nőtt a minimálbér és 260 ezer forintra a szakmunkás minimálbér. A minimálbér így magasabb lesz a Gyurcsány-féle…

Magyarországon a rezsicsökkentés nem csak az energiaárakról szól, hanem a távközlési díjakról is! A 2017 óta elérhető Digitális Jólét Alapcsomag havi díja legalább 15%-kal alacsonyabb, mint a…

Nekünk a magyar családok az elsők!
A Galbács családdal találkoztam, és arról beszélgettünk, hogy a mindennapi életük során is tapasztalható mindaz a fejlődés, ami nemcsak szűkebb környezetükben, de…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média