Új rektor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem élén!

Deli Gergely január 31-én átvette rektori kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Megbízatása február 1-jétől 5 évre szól.

Deli Gergely jogász, kinevezése előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja volt. Az Alkotmánybíróság főtanácsadója és a győri Széchenyi Egyetem professzora, emellett oktat az ELTE-n, és intézetvezető Győrben, a Német Jogi Centrumban. Jogi diplomáját az ELTE-n, doktori fokozatát „summa cum laude” minősítéssel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. A Széchenyi Egyetemen habilitált, de tanult New Yorkban és Cambridge-ben is. A Mathias Corvinus Collegium – MCC diákja volt, később pedig oktató és kollégiumi igazgató lett.

Ezúton is gratulálok!👏

Az egyetem korábbi vezetőjének, Koltay Andrásnak köszönjük az NKE gyarapításáért folytatott lelkiismeretes tevékenységét!

Ez is oktatáspolitika: hatalmas zöldmezős iskolaberuházás kezdődik Dunakeszin még ebben az évben. Egy olyan gimnázium és technikum épül a Duna-menti városban, amelyben több nyelven zajlik majd az…

️Megkezdődött a családi adó-visszatérítés postai kézbesítése. Továbbra is a családokért dolgozunk!

Asilah Salim al Samsami befektetés-ösztönzésért felelős államtitkárral kezdjük a reggelt Ománban, ezt követően az omán-magyar üzleti fórum következik, amelyre 24 magyar cég képviselője jött velünk.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média