Az MCC gondozásában már megjelent, és hamarosan be is mutatjuk Rod Dreher „Hazugság nélkül élni” című könyvének magyar kiadását.

A kötet különlegességét az adja, hogy Dreher közép-kelet-európai disszidensekkel, jellemzően keresztény értelmiségiekkel készített interjúkból igyekszik megérteni mindazon társadalmi változásokat, amelyek a modern liberalizmus nyomán az Újvilágban végbementek.

Nem véletlenül: mégis ki érthetné jobban, ha egy utópia van születőben, és ki konghatná inkább okkal a vészharangot, hogy az utópiákból mindig diktatúra születik, mint azok, akik épp a kommunizmus elől menekültek nyugatra?

Dreher és beszélgetőpartnerei is úgy látják, hogy mindaz, amit a modern liberalizmus a nyugati világban véghezvitt, színtiszta utópia.

Utópia a liberális értékmentesség és a nyílt társadalom, de utópia a színtiszta piaci logika is. S mint ilyen, előbb-utóbb diktatúrába vált át – ahogy történt ez nyugaton is.

Persze az ilyen diktatúrákat az emberek többsége nem tudja hosszú távon belakni, hiszen az utópia a kevesek akaratát kényszeríti ki.

Dreher munkájának angol eredetije 2020-ban jelent meg. Akkor a könyv konklúziójaként még úgy látta, hogy bár a keresztények hitvallásuknak megfelelően kimondhatják az igazságot az utópiáról, az ellen csak úgy tudnak védekezni, ha visszavonulnak saját közösségeikbe.

A véleménye azóta óriásit változott – ahogy azt a publicisztikáiban és előadásaiban is elmondja, nem kevéssé a magyarországi kutatásainak köszönhetően.

👉Ma már ő is úgy látja, hogy keresztény értékeket valló politikára van szükség a liberális utópiával szemben. Az ilyen politika sikerére pedig Magyarország jó példát mutat.

Körzetünk vállalkozásait érintő lehetőségekről és további fejlesztésekről egyeztettünk Ésik Róberttel, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökével.
Körzetünk az ország egyik legdinamikusabban fejlődő…

Miközben 2020-2021 között az unióban átlagosan 50 százalékkal nőtt gáz ára, addig Magyarországon nem volt növekedés.
A rezsicsökkentés védi a magyar lakosságot a piacokon kialakult áremelkedésekkel…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média