„A 2010 utáni magyar családpolitika modellértékű” – talán minden túlzás nélkül lehet így összegezni Sven R. Larsonnak a The European Conservative hasábjain megjelent, a magyar intézkedések sikerességét és az azok mögött meghúzódó filozófiai alapvetéseket vizsgáló cikkét.

Az, hogy valamit modellértékűnek gondolunk, nem csak azt jelenti, hogy egy jól működő, a céljait eredményesen elérni képes rendszerről van szó; ugyanis a „modell” szó azt is kifejezi, hogy mások követendő példának gondolják, egy olyan minőségnek, amire igényt tartanak.

És pontosan ez az, amiért a hazai családpolitikai intézkedések igazán jelentősek.

Hiszen egyre többet olvashatunk arról, hogy a nyugati és főként az angolszász konzervatív körök számára Magyarország a szuverenitás védelmétől a migráció és az LMBTQ-propaganda elleni küzdelmen át a hagyományos közösségek és a családok támogatásáig számos fontos kérdésben mintaadó ország lett. Követendő példa, amely életképes alternatívát állít a nyugati baloldali-liberális mainstream kizárólagosságra törekvő dogmatikájával szemben.

A modellérték persze jelentős részben a rendszer sikerességén múlik.

Magyarország az elmúlt bő tíz évben a családok életszínvonalának emelése és a demográfiai trendek javítása terén egyedülálló utat járt be. 2015 és 2019 között például a magyar családok fogyasztási kiadásai nőttek a második legnagyobb mértékben az EU-ban, ami az elkölthető jövedelem és a jólét emelkedésével függ össze. A népesedési folyamatok alakulása kapcsán pedig beszédes adat, hogy a termékenységi ráta 2010-ben még 1,25 volt, ám 2020-ra 1,56-ra emelkedett, tehát 25 százalékkal nőtt.

Tíz év kormányzati teljesítménye alapján mondhatjuk, hogy a hazai családpolitika eredményesnek bizonyult az alapok lerakásában: a családok vagyoni helyzete folyamatosan javul, a gyermekvállalási kedv és a házasságkötések száma nő.

A következő időszakban a kormányzat célja pedig az, hogy ezek a pozitív tendenciák tartósak maradjanak és erősödjenek!