Az Igazságügyi Minisztérium még februárban, az Európai Unió Bíróságának a jogi határzárat elmarasztaló tavaly decemberi ítélete kapcsán kérte az Alkotmánybíróságot az Alaptörvény értelmezésére.

👉Az Alkotmánybíróság az EU bíróságának ítéletéről nem foglalt állást, ám határozottan és egyértelműen megvédte Magyarország szuverenitását és a jogi határzárat.

Az Alkotmánybíróság döntésében úgynevezett absztrakt jogértelmezést alkalmazott: nem a konkrét jogi szituációról, hanem általános érvénnyel döntött. Az alkotmánybírósági absztrakt jogértelmezés célja egyébként az, hogy keretet adjon mind a törvényhozás, mind a kormány számára, hogy biztosan az Alaptörvény keretei között mozogjanak.

Az absztrakt jogértelmezéssel az Alkotmánybíróság az uniós jog elsőbbségét sem ítélte meg. Ellenben – követve a korábbi gyakorlatát – elhatárolta egymástól az uniós tagság és az állami szuverenitás kérdését.

Az Alkotmánybíróság ugyanis egy 2016-os döntésében kidolgozta az úgynevezett fenntartott szuverenitás vélelmét. Eszerint lehet és szükséges is mérlegelni az uniós tagság és az Alaptörvény összhangját. Az uniós jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése nem sértheti sem az ország szuverenitását, sem pedig az alkotmányos önazonosságát.

Magyarország ugyanis az uniós csatlakozásával nem mondott le a szuverenitásáról, hanem úgy döntött, hogy annak egy részét közösen gyakorolja a többi tagállammal az uniós intézményeken keresztül. (Ha az uniós jog felől közelítünk, akkor ez az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. címe alatt felsoroltakon túli terület; tehát a megosztott és támogató hatásköröket jelenti.)

S tegyük hozzá: az uniós jog és a nemzeti alkotmányok közötti összhangot már több mint 40 éve vizsgálják a nemzeti alkotmánybíróságok. A sort az 1970-es években Németország nyitotta meg a Solange I. és II. nevű ügyekkel, amivel megteremtette a közösségi aktusok felülvizsgálatának lehetőségét.

Az elmúlt hetekben hírhedté vált lengyel alkotmánybírósági döntést megelőzően a németek 2014-ben, a franciák pedig 2018-ban mondták ki, hogy az uniós jog nem mehet szembe a nemzeti alkotmányokkal. Az elmúlt években hasonlóan döntöttek a cseh, lett és a dán alkotmánybíróságok is.

Az Alkotmánybíróság a fenntartott szuverenitás vélelmét alkalmazva most kimondta: ha az uniós szabályok nem biztosítják az Alaptörvényben rögzített alapjogok megfelelő érvényesülését, akkor Magyarország a szuverenitását gyakorolva szabályokat alkothat („jogosult a nem kizárólagos uniós hatáskör gyakorlására”). Teheti ezt mindaddig, amíg uniós szinten meg nem születnek a megfelelő alapjogi védelmet is biztosító szabályok.

Mit olvashatunk ki mégis a konkrét ügyre vonatkozóan a döntésből?

Magyarország a jogi határzár felállításával megfelelően járt el – s tegyük hozzá, alkotmányjogi szempontból is kötelessége volt így tenni. Hiszen 2015–2016-ra az uniós migrációs politika jogi hátterét adó rendeletek elavulttá váltak, így nem voltak megfelelőek a tömeges migráció megállítására.

Ha nem így járt volna el, akkor sérült volna Magyarország területi egységére Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési joga.

Ráadásul az Európai Tanács idén október végi ülésén egyértelmű utasítást adott az Európai Bizottságnak arra, hogy kezdje meg az új, a XXI. századi tömeges migrációval szemben valóban hatékony migrációs politika jogi kereteinek felépítését.

Tehát Magyarország egy uniós kérdésben akkor és ott szabályozott, ahol és amikor azt az Alaptörvény megkívánta, s most várjuk, hogy az új uniós migrációs szabályokat érdemben tárgyalhassuk.

Az Alkotmánybíróság tehát megerősítette a jogi határzárat és ezzel azt is, hogy Magyarországnak joga van megvédeni a határait.