December 8-án a salgótarjáni sortűz áldozataira emlékezünk.

1956. november 14-én szovjet páncélosok szállták meg a várost, majd a lakosság zaklatása és önkényes letartóztatások következtek. December 8-án azért gyűlt össze a mintegy négyezres fegyvertelen tömeg a megyei tanács, illetve a rendőrkapitányság előtt, hogy követelje két, az előző éjszaka letartóztatott munkástanácsi vezető szabadon bocsátását.

Ezen a napon hangzott el Marosán György kommunista politikus szájából a hírhedtté vált mondat: „Mától kezdve lövünk”, amellyel lényegében bejelentette, hogy új szakaszába lépett a szovjet csapatok segítségével restaurált kommunista rezsim politikája a tömeggyűlésekkel szemben.

A tömeg összegyűlése után szovjet csapatok szállták meg a belügy épülete előtti területet, erősítésként három harckocsi is állt a rendőrség előtt. A karhatalmisták a Megyei Tanács épületében és annak előterében foglaltak el pozíciókat.

A karhatalmisták figyelmeztető lövéseket adtak le, majd egy garázsmester a tömegből hanggránátot dobott a hatalom vonalai mögé, hogy megakadályozza a lövöldözést. Sikertelenül.

Válaszul a szovjet katonák, illetve „pufajkás szövetségeseik" egy emeleti ablakból, valamint egy tank páncéltornyából és géppisztolyokból a tömegbe lőttek.

A salgótarjáni volt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni leszámolások legvéresebb sortüze.

✌️ Íme: megerősítést nyert, amiről már a korábbiakban is posztoltam!

éllovas a munkanélküliség tekintetében: méghozzá a 6. legalacsonyabb egész EU-ban!

Mi a munkában hiszünk!

☝️2022. januárjától 3 százalék helyett 5️⃣százalékkal emeljük a nyugdíjakat és visszavezetjük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is, amelyet februárban kap kézhez
minden nyugdíjas honfitársunk…

Imádtam amikor az anyukám mesélt nekem. Jó volt hozzá bújni , simogató kezei között megnyugodni és szárnyalni a mesék képzelt világában. Az elmúlt napokban találtam egy mesekönyvet amit elolvasva azt…

Betont fogtunk Szöulban
8200 kilométer van mögöttünk, de nem jöttünk hiába. Holnap nagyon komoly bejelentéssel érkezünk Szerencsére pár óra múlva már indulhat is a napunk Dél-Koreában

Nincs már Omega sajnos, de a dalok megmaradnak nekünk. A nagy kedvencek: Nem tudom a neved, Mozgó világ, az Ablakok, az Ébredés, s mind a többi, ötvenegynéhány év termése, nem lehet őket felsorolni,…

Ma este Székelyföld eljött Brüsszelbe!
️ A székelység története című könyv, angol nyelvű bemutatóját láthattuk a Liszt Ferenc Magyar Kulturális Központban
Köszönet a kiváló és tartalmas műsorért

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média