Az országgyűlés elrendelte a gyermekvédelmi népszavazást, így tavasszal a magyarok élhetnek a döntés jogával, és kinyilváníthatják véleményüket az LMBTQ- és a genderpropaganda kérdésében.

Ezzel Magyarország az első olyan ország, amelyik kikéri a saját állampolgárai a véleményét az őket és a családjaikat közvetlenül érintő társadalmi változásokról.

A mostani kiállás az utópiákkal szemben nem példa nélküli a magyar történelemben, erről ír Stephen Sholl, a Budapest Fellowship Program ösztöndíjasa is.

✍️Az Epoch Times hasábjain megjelent cikkében a liberális-progresszív erők által dominált amerikai oktatási rendszert illeti kritikával, és arra hívja fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok átpolitizált rendszerét csak akkor lehet leküzdeni, ha az amerikai társadalom példát vesz a magyarokról, akik sikeresen álltak ellen a kommunista rendszer ideológiai indoktrinációjának.

Sholl úgy látja, hogy a magyar siker kulcsa abban rejlik, hogy a szülők felismerték, hogy a politikai nyomásgyakorlás ellenére továbbra is ők bírnak a legerősebb befolyással a gyermekeik gondolkodására. Ennek köszönhetően képesek voltak egy olyan generáció felnevelésére, amely 1956-ban fellázadt a baloldali totalitarizmus ellen.

A forradalmárok jelentős része fiatal felnőtt volt, akik közül sokan kizárólag a kommunista rezsim oktatási rendszerében tanultak. A szüleik azonban nem hunytak szemet a gyermekeik államilag ellenőrzött nevelése felett, és mindent megtettek azért, hogy kiegyensúlyozzák annak negatív hatásait. Az ő vállukra hárult tehát a feladat, hogy a magyar hagyományokat és történelmi ismereteket átadják gyermekeiknek.

Sholl szerint a magyarok 1956-os példája reménnyel szolgál arra, hogy az iskolai indoktrináció leküzdhető, hiszen a forradalmárok arra adtak bizonyságot, hogy még egy széles körű és szervezett propagandakampány sem jár szükségszerűen sikerrel. Fontosnak tartja észben tartani, hogy a kommunista oktatási rendszer hazánkban csak azért bukott meg, mert a családi nevelési rendszer sikerrel járt.

👉Arra hívja fel az amerikai szülők figyelmét, hogy amíg nem szerzik vissza a baloldali ideológia karmaiból a teljes oktatási rendszert, addig kötelességük egy olyan nemzedéket nevelni a magyar példa alapján, amely hű marad az előzőek értékeihez és elveihez.

Hungarikum lett a szentesi paprika, a magyar cifraszűr és a hagyományos fejfák a Kárpát-medencében!
☝️A Hungarikum Bizottság mai ülésén a Magyar Értéktárba vettük többek között a magyar kocsizás és…

️Évtizedek óta ragaszkodom ahhoz, hogy az általam kiküldött ünnepi üdvözlő lapokat személyesen írjam alá. ️Ez most sincs másképp.👍 Szép Adventet kívánok mindenkinek!

Elszigetelődés...
December 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és csúcstalálkozón vesz részt a V4-ekkel.
A jövő hétfői program tervezete szerint a francia államfő…

Fontos ügyeket tárgyaltunk tegnap este és ma az Eurogroup és az ECOFIN ülésein. Többek között a helyreállítási programhoz az Európai Bizottság még mindig nem adott jóváhagyást, a gyermekvédelmi…

Míg a magyar kormány a keskeny utat választotta, Németország áttért a széles útra. Pedig együtt indultunk.

A keresztény intés így szól: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az…

A bevándorlók legyenek állampolgárok!
☝️ A brüsszeli bevándorlási akcióterv utolsó előtti pontja.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média