‍️ A Mathias Corvinus Collegium - MCC és a Gingko Kiadó együttműködésében mutattuk be tegnap Michael Shellenberger „Apokalipszis SOHA – A klímakatasztrófa elmarad?” című könyvének magyar kiadását. Az eseményen elhangzott beszéd alább olvasható:

"Tisztelt Michael Schellenberger!
Tisztelt Dr. Lánczi András!
Tisztelt Litkei Máté!
Tisztelt Dr. Zombori Péter!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van egy régi pesti vicc még a kommunizmus időszakából, amely a következőképpen hangzik:

Mi az abszolút jó?

A kommunizmus.

És mi az abszolút rossz?

A hozzá vezető út.

Én úgy gondolom, hogy a világ, de még inkább Európa egy jelentős része ugyanezt gondolja a zöldpolitikáról és különösen a klímavédelemről. Az ilyen országokban élő emberek értik, hogy a klímaváltozás ellen tenni kell, ám azt már kevésbé, hogy miért is kell a rezsijüknek egyik napról a másikra a háromszorosára nőnie.

Azt is némi meglepődéssel az arcukon konstatálják, hogy a fiatal lányok és fiúk a Mexikóból származó avokádókrémet tunkolva érdeklődnek a barátaiktól a Kínából rendelt telefonjukon, hogy hol találkozzanak Greta Thunberg tüntetése előtt.

Vagy ott vannak a detroitiak, akik látják, hogy a gyáraik és az üzemeik már régen nincsenek a helyükön. Ám azokat a TV képernyőjén látják vissza megkérdőjelezhető állagú füstöt eregetve valamelyik délkelet-ázsiai országról szóló tudósításban.

Hasonló élményben van része a glasgow-i reptér mellett élőknek, akik már évek óta nem hallják egymás szavát, hiszen egymás után szállnak le a privát jetek, jelen hetekben fedélzetükön a kormányok képviselőivel, akik a következő fontos klímacélt – amit úgyse tudnak elérni – megtárgyalandó repkednek.

Érzik, hogy ebben az egészben valami nem stimmel, illetve hogy ez nagyon komoly képmutatás is.

Senki sem vitatja, hogy a klímaváltozás létezik. Sőt, azt sem, hogy a változó körülményekhez alkalmazkodnunk kell, s kétségtelen tény az is, hogy előbb-utóbb – trendi kifejezést használva – klímasemlegessé kell válnunk. Bizonyos erők azonban ideológiai kérdést gyártottak a klímaváltozásból. Az ő gondolkodásuk szerint a klímasemlegesség mint cél még nem elegendő. A klímasemlegességet ugyanolyan módon és eszközökkel kell minden országnak elérnie, függetlenül attól, hogy ennek mi az ára.

A klímavédelem azonban nem lehet önmagában vett cél. Ebben az esetben ugyanis nem történik más, mint hogy egy ideológiai mögé kényszerítjük a világot. Az ideológia pedig nincs tekintettel a tényleges társadalmi és gazdasági viszonyokra, és nem érdekli, ha kulcsfontosságú civilizációs vívmányokat kell feláldoznunk. Ez nem zöld-, hanem méregzöld-politika.

Itt, Európában most pontosan ezt éljük át. A földgáz és az elektromos áram árának robbanásszerű növekedésében nyilván globális piaci folyamatok is közrejátszottak, ám a méregzöld-politika szerepe legalább ekkora benne. Nyugat-Európa jelentős része ugyanis erőltetett ütemben növelte a megújuló energiaforrások részarányát, miközben látványosan leszerelték az atomerőműveket, és elhanyagolták a földgáz-infrastruktúrát is. S ekkoriban néhány hónapon keresztül – főleg Észak-Európában – nem annyit fújt a szél, kevesebb volt a napos órák száma is az évben, s máris az energiaválság kellős közepén találtuk magunkat. Emellett a kibocsátás mennyisége emelkedett, az energiaárak pedig az egekben vannak. Az Európai Bizottság erre azt mondta, hogy a drága földgáz és elektromos áram majd még inkább a megújuló energiaforrások felé kényszeríti az embereket. A magyar baloldal miniszterelnök-jelöltje is úgy érvel, hogy amíg a megújuló energiaforrások nem termelnek elég energiát, addig a magyar embereknek kell kevesebbet világítaniuk és fűteniük. Sőt, Brüsszel „Fit for 55” néven egy olyan javaslatcsomagot próbál meg éppen most áterőltetni, amely a kibocsátási kvótarendszert kiterjesztené a lakosságra is. Vagyis megadóztatnák nem csupán az autóhasználatot, hanem a lakhatást is. S mindeközben Németországban az Energiewende kellős közepén szépen csendben le is kapcsolhatják a villanyt. Reméljük, hogy erre soha nem kerül sor.

Magyarország Kormánya a méregzöld- helyett a pragmatikus, tiszta zöldpolitikában hisz. Szembeszállunk ezzel a méregzöld-politikával, hiszen tudjuk, hogy ez nem más, mint baloldali újbeszél, képmutatás és ideológiai kartácstűz. A pragmatikus zöldpolitika ezzel szemben azt célozza, hogy Magyarország alkalmazkodni tudjon a klíma megváltozásához. Mi nem akarunk sötétben és hidegben üldögélni az eljövendő klímaapokalipszisen búslakodva. Mi cselekszünk! A zöldpolitikára olyan eszközként tekintünk, amellyel megvédjük a Jóisten által teremtett környezetet, megőrizzük, és hosszú távon növeljük a magyar emberek jólétét a megváltozó természeti körülmények között is.

S ennek kapcsán most egy rövid vallomással is tartozom: a Kormány zöldpolitikájára – az én megítélésem szerint – a legnagyobb hatást Sir Roger Scruton gyakorolta. Ő volt az, aki hidat épített az angolszász és a közép-európai konzervatív gondolkodás között. Ahogy özvegye, Sophie Scruton fogalmazott egyszer: „Roger szellemi szíve Közép-Európában volt”. És valóban: Sir Roger a „Zöld filozófia – hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról?” című könyvében rámutat, hogy a jó zöldpolitika a pragmatikus megoldásokban és a lokalitásban hisz. Bár angolszász konzervatívként maga is sokat viaskodott a kérdéssel, ám végül arra jutott, hogy a zöldpolitika egyértelműen a nemzetállamok kezében van a legjobb helyen. Hiszen a nemzetállami kormányok ismerik a legjobban a helyi adottságokat, a nemzeti különlegességeket. Erre a nagy nemzetközi szervezetek és az ott gründolt egyezmények nem képesek.

Scruton a lokalitás egy másik fontos elemére is felhívta a figyelmet. Az európai ember hagyományosan harmóniában él a környezetével. Képes tisztelni a természeti környezetet, és felelősséget is vállal a teremtett világért, hiszen azt örökül fogja hagyni a következő generációknak. Ez a felfogást csak a nemzetállam tudja megőrizni, ahogy csak a nemzetállami keretek között lehet tiltás helyett ösztönözni a természetvédelmet és a klímavédelmet is.

Meggyőződésem, hogy természeti környezet iránt vállalt felelősség kódolt a magyarokban. A kommunizmus az erőszakos nehéziparosítással, az erőltetett urbanizációval és a kolhozosítással sok mindent lerombolt ebből, ám nem tudott teljes munkát végezni. Most társadalomtörténi fejtegetések helyett engedjék meg, hogy egy pillanatra visszarepítsem Önöket a gyermekkoromba. Kisgyermekként – ahogy még sokaknak – az egyik kedvenc ifjúsági regényem a Tüskevár volt Fekete István tollából. A regény a legsötétebb Rákosi-korszakban született, és csak 1957-ben jelenhetett meg. A történet szerint két fővárosi fiatal fiú érkezik a Kis-Balatonhoz nyaralni, ahol a rokonság családfője, aki egyébként maga is vezető tisztségviselő egy kolhozban, egy idős csősz gondjaira bízza őket. A regény cselekménye éppen azt mutatja be, hogy miként tartja fent egy kis magyar közösség a kommunizmus ideologikus világában a régi hagyományait és harmonikus viszonyát a környezettel. Azt gondolom, hogy ezek az igazi magyar kulturális utalások is bizonyítják, hogy kódolva van bennünk ez a fajta környezettel való harmonikus együttélés.

A magyar emberek konzervatív zöldpolitikát várnak el. Úgy vélem, a Kormány zöldpolitikája találkozik ezzel az elvárással. A magyarok tudnak és akarnak is tenni a környezetükért, de az ideológiát nem veszik készpénznek. Nekik nem lehet bármit eladni egyszerű szócsépléssel, a külső nyomásgyakorlásra pedig hagyományosan nagyon érzékenyek.

Magyarország az elsők között ratifikálta a 2016-os párizsi klímavédelmi egyezményt, támogatta az Unió klímasemlegességi céljait, sőt, ezeket elsőként törvénybe is foglaltuk. A zöld átmenetet azonban csak pragmatikusan vagyunk hajlandóak végigvinni. Nem engedjük, hogy a zöld átmenet óriási mértékben megdrágítsa a lakossági energiát. 2013 óta törvényileg szabályozzuk a földgáz és az elektromos áram árát. A politikánk másik sarokpontja pedig az, hogy a klímasemlegességet mi a napenergia és az atomerőművek kombinációjával akarjuk elérni. Ennek máris vannak kézzelfogható eredményei, idén június és július hónapban például több elektromos áramot termeltünk napenergiával, mint fosszilis energiahordozóval. Most mindkét esetben közelharcot vívunk Brüsszellel. Egyrészt meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést, ezért el akarjuk érni a „Fit for 55” csomag módosítását. Másrészt másik 9 uniós tagországgal együtt küzdünk azért, hogy az Unió az atomenergiát is vegye fel a zöldtaxonómia-rendeletbe. Ez azt jelenti, hogy az atomenergiát is ismerje el olyan energiaforrásnak, amely az üvegházhatású gázok csökkentését segíti.

Mindemellett a Kormány számtalan intézkedést hozott a környezet védelme érdekében, melyek – a filozófiai alapok mentén – mind a lokális cselekvést erősítik. Júliustól például tilos egyszer használatos műanyag termékeket forgalomba hozni. De gondolhatunk az Országfásítási Programra is, amely keretében eddig 1,1 millió fát ültettünk, melyet minden újszülött után újabb 10 fa követ. Kormányzati programot indítottunk az illegális szemetelés ellen, és eddig 33 ezer tonna illegális hulladékot szállítottunk el. 2020-ban elfogadtuk a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, melynek keretében külön programot indítottunk a folyók szeméttől való megtisztítására. Sőt, az összes kibocsátás ötödéért felelős közlekedési szektorban a zöld átállást több mint 50 milliárd forinttal támogatjuk, illetve elindítottuk a zöldkötvény-kibocsátást is, amelyekkel kifejezetten a különböző klímacélok elérését elősegítő projektekre lehet finanszírozást teremteni. Összességében elmondhatjuk, hogy Magyarországon 1990 óta úgy csökkent 33 százalékkal a kibocsátást, hogy közben majdnem négyszeresére nőtt az egy főre jutó GDP. Sőt, az egységnyi megtermelt termékre jutó szén-dioxid-kibocsátás 60 százalékkal csökkent. Tehát a gazdasági célokat és a klímavédelmet egymással szembefordítani nem más, mint szemfényvesztés.

Azért örülök ennek az alkalomnak, mert egy olyan könyv bemutatóján vagyunk, egy olyan szerző tisztelt meg jelenlétével, akivel ugyan talán nem mindenben értünk egyet, de amit ő a klímaváltozás kérdéséről és a klímaalarmizmus szükségtelenségéről, illetve a pragmatikus klímavédelem fontosságáról mond, az számunkra kulcsfontosságú.

Én úgy vélem, Michael Schellenberger könyve nagyon hasonló gondolatmenetet tükröz, mint amit mi is vallunk. Sőt, talán tudományosan is bizonyítottnak vehetjük, hogy jó úton járunk, hiszen két különböző földrészen ugyanolyan módon ugyanarra jutottak. S számomra az is bíztató jel, hogy a klasszikus liberális oldalon is sok olyan ember van, mint amilyen ő is, akik hamar átlátnak a kulturális baloldal szitáján. Ez reménykeltő nem csupán a klímavédelem, hanem a politika egészére nézve is.

Köszönöm, hogy meghallgattak!"