A Mathias Corvinus Collegium - MCC Szabad véleménynyilvánítás a digitális korban című kétnapos nemzetközi médiakonferenciáján elhangzott beszéd alább olvasható:

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nagy dolognak tartom, hogy ma itt lehetünk. Vagy úgyis mondhatnám, hogy ritka alkalom a mai. Magyarországról sokszor írnak úgy, mint ahol a jobboldali kormány felszámolta a médiapluralizmust, a szabad sajtót, a vélemények sokszínűségét. Adódik a kérdés: de akkor hogyan lehet mégis az, hogy most egy kétnapos konferencia keretében itt, Budapesten vitatjuk meg a véleményszabadság és a sajtó helyzetének kérdéseit különös tekintettel a digitális kor kihívásaira? Úgy, hogy az igazság nem is állhatna távolabb ettől a hamis vádtól.

Mielőtt maga alá gyűrne minket az ellentmondás által keltett disszonancia, érdemes máshogyan megközelíteni a kérdést. Arról van szó, hogy ez a Magyarországról – és egyébként más kelet-európai országokról is – igencsak lesújtó képet festő, legfőképp a balliberális véleményformálók által életre hívott diskurzus éppen annak a jelenségnek a tipikus tünete, amelyről itt ma beszélgetni fogunk. Annak a tünete, ahogyan a technológiai vívmányok által megváltoztatott médiatérben a sajtó elvesztette a kizárólagos tájékoztató-tudósító funkcióját. Ma a sajtó sok esetben egyre inkább politizáló szereplővé válik. Ha ennek a folyamatnak a működését feltárjuk, talán nem is lesz annyira meglepő, hogy lehet a kemény tények ellenére is a valóságtól elrugaszkodott állításokat megfogalmazni például hazánkkal és más országokkal kapcsolatban. Bármennyire fájó is, sajnos ez a helyzet. Ám a tünetegyüttes azonosításával megvan rá az esélyünk, hogy ne csak diagnózist állítsunk fel, hanem érvelés, vita és szakmai javaslatok formájában terápiával is előálljunk. Ebben áll szerintem a mostani esemény fontossága, és ez a feladata az eszmecserének!

A bonyolult összefüggések szétszálazásához és az okok felderítéséhez érdemes történelmi távlatból kezdenünk a vizsgálódást. Ha végignézünk a Nyugat hosszú történelmén, akkor azt látjuk, hogy a nyilvánosság formálásában bármilyen módon részt vevő szereplők történetileg változó formában ugyan, de jórészt monopolhelyzetben voltak az információk birtoklása, feldolgozása és megosztása tekintetében. A középkorban ez egyfelől az írástudók számának korlátozott voltából, másfelől pedig a politikai jogokkal bírók szűk köréből következett.

Az első jelentős változást ebben a képletben a technológiai fejlődés, nevezetesen a könyvnyomtatás és a Gutenberg-galaxis hozta. Ráadásul a feudális rendszerek felbomlásával és a polgárosodott, ipari társadalmak létrejöttével a közügyekbe való beleszólás igénye is egyre nőtt a társadalom részéről. A 19. századtól kezdődően a kávéházakban, egyletekben és klubokban szerveződtek meg a „nyilvánosság kis körei”, hogy aztán a parlamentáris demokráciák létrejöttével fundamentálisan alakuljon át az újságok és a sajtó szerepe. Ebből a szempontból nem meglepő, hogy a 19. századi forradalmak a cenzúra eltörléséért és a sajtószabadság megteremtéséért küzdöttek leginkább.

A szerkesztők és a tudósítók szerepének felértékelődésével párhuzamosan az egész nyilvánosság demokratizálódott, ám továbbra is kizárólagosan a média rendelkezett az információk felett. Még a 20. század második felében, az elektronikus hírközlési eszközök, a rádió és a televízió elterjedésével is a polgárok csak a műsorokból és a hírekből tudtak rendszeresen tájékozódni a világ eseményeivel kapcsolatban.

Az alapvető és döntő fontosságú változást – az én megítélésem szerint – az internet indította el, majd a közösségi médiával a forma és a tartalom korábbi viszonya gyökeresen átalakult. Véget ért a Gutenberg-galaxis korszaka. A hírek, beszámolók és események feletti irányítás kikerült a korábbi szereplők kezéből. Ma gyakorlatilag bárki tartalomgyártóvá és szerkesztővé válhat. Megszűnt az eseménysorok linearitása, és azt a digitális kor szimultaneitása és a multiperspektivikus észlelés váltotta fel.

Tisztelt Résztvevők!

A technológiai fejlődés és a digitális innovációk új helyzet elé állítják nemcsak a média szereplőit, de a döntéseikhez információt gyűjteni kívánó választókat, sőt a választott képviselőket is. Az új helyzet kettős természetű: a különböző vívmányok és újítások könnyebbé tehetik az életünket, de egyszersmind kihívást is jelentenek. S hogy miben áll ez a kihívás? Mindenekelőtt abban, hogy a már felvázolt folyamat nem hagyta érintetlenül a politikai eszmék és ideológiák birodalmát sem. Különösképp a liberalizmust nem, amelyet mindig is szoros, intim viszony fűzött a technológiai újításokhoz.

A liberalizmus klasszikus elképzelése a szabad egyénről, aki autonóm, képes az önálló, racionális érvelésre és tájékozódásra, mára megváltozott. E szerint a régi felfogás szerint a média szerepe a gondolat szabadságának teret adni, illetve a különböző eltérő vélemények bemutatásam, valamint a hírek és a vélemények szétválasztása. A technológia előretörésével azonban egy új intellektuális divat uralkodott el. Ez saját magára mint a tévedhetetlen értelem és az egyetlen, tökéletes tudás prófétájára tekint. A liberalizmus megadta magát, behódolt ennek a szellemi széljárásnak, és dogmatikusan vallja a technológia szuverenitását és megállíthatatlan terjedését. Ebből az következik, hogy mivel a mostani, progresszív liberálisok az embert és a társadalmat javíthatónak, sőt javítandónak gondolják, céljuk az úgynevezett racionalizálás egyetemes folyamatában a szellemi egyenlőség megteremtése. Felfogásuk szerint ez az egyenlőség a technológia által nyújtott lehetőségeken keresztül valósítható meg. Egyszerűbben szólva: fel kell világosítani és öntudatukra kell ébreszteni az embereket, azaz a sajtó feladata a progresszív liberális politikai program képviselete, nem pedig a hiteles tájékoztatás és vélemények sokszínűségének megőrzése.

Ebben áll ma a progresszív liberalizmus politikai és ideológiai programja. Küldetését a gondolkodás uniformizálásában és homogenizálásában látja. Ehhez pedig szüksége van a médiára. Hiszen számára az nyers hatalmi eszköz, amivel saját ítélőszéke elé állítja mindazokat, akik tőle különböző módon gondolkodnak – mivel rajta kívül semmi nem lehet sem észszerű, sem megalapozott. Innen ered az az öndefiníció, miszerint a magukat liberálisnak mondó médiumok önmagukat függetlennek és objektívnek tartják. Bármennyire cinikusnak is tűnik ez kívülről, számukra ez egybevág saját önképükkel.

Ebből következően a konzervatív és a néhány megmaradt klasszikus liberális orgánum feladata, sőt küldetése, kötelessége lett mára a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének a fenntartása és a hír szentségének megőrzése, a vélemény szabadságának érvényesítése és a szigorú elválasztása, illetve az erre épülő médiatér kialakítása, amelyben kellő súlyt kapnak a mainstreamtől eltérő megközelítések is. Ezek az események elsősorban a tengerentúlon és Európa nyugati felében mentek végbe. A progreesszív liberális média megérezte azokat a kihívásokat, amelyeket a digitalizáció és a közösségi média támasztanak a korábbi kizárólagos helyzetével szemben. Jól láthatóak azok a válaszlépések is, amelyeket a progresszív szellemi körök kidolgoztak: a politikai korrektséget, az eltörlés kultúráját, az ideológiai címkézést. S azzal, hogy a liberális médiumok, kilépve a korábbi keretekből, egyértelmű szerepet vállalnak a politikai és ideológiai küzdelmekben, végső soron a véleményszabadság eszméje és értéke kerül veszélybe. Ugyanis az ezen progresszív körök számára nem cél, hanem eszköz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez volna a diagnózis. Nyugaton a betegség már előrehaladott állapotban van. Nekünk azonban még van időnk megerősíteni az immunrendszerünket. A woke-vírus ellen mi már be vagyunk oltva. 45 év kommunista diktatúra elég volt hozzá. Nekünk, magyaroknak és a közép-európai népeknek itt, a különböző nagyhatalmak befolyási övezetében az a történelmi tapasztalatunk, hogy a kívülről ránk erőltetett, idegen eszmékkel szemben képesnek kell lennünk megvédeni magunkat.

A technológiai fejlődés által életre hívott változások újfajta kihívásokat támasztanak mind a véleményszabadsággal, mind a média szerepével szemben. Ezek a fórumok éppen azoknak a vitáknak nyitnak teret, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a vélemények és a gondolatok pluralizmusa ellen tudjon állni a homogenizáló törekvéseknek. Erre ad lehetőséget a mostani konferencia. Izgalmas beszélgetéseket és termékeny vitákat kívánok!

Köszönöm, hogy meghallgattak!"