Folytatjuk a 2011 óta létező szociális tüzelőanyag-programot. Idén is segítünk a rászorulóknak.
️
A minap jelent meg a New York Times hasábjain egy cikk „Az Orbán-hatás” címmel. Bár az írás lényegi mondandója nem lép ki a hazánkat fekete bárányként beállító, megszokott baloldali-progresszív narratívából, egy fontos tanulsága mégis van.
Mégpedig az, hogy az amerikai jobboldal több képviselője, köztük például Rod Dreher vagy Sohrab Ahmari szerint is az amerikai konzervatívoknak Magyarországra és Lengyelországra kell figyelniük, ugyanis ebben a két országban alakult ki az az eszmei környezet, ahol a 21. század nyugati típusú konzervativizmusa kibontakozni látszik.
👉Miközben az angolszász világban a baloldali woke-mozgalom lényegében megfojtja a szellemi, kulturális és tudományos élet szabadságát, ellehetetleníti az eltérő vélemények megfogalmazását, addig az Európában kialakulóban lévő jobboldali reneszánsz elhozta a sikeres intellektuális építkezés modelljét, valamint a konzervatív fordulatot. Ebben Magyarország vezető szerepet tölt be, és ezt már a tengerentúlon is felismerik.

Úgy tűnik, hogy a magyar és a lengyel minta változást hozott a szellemi széljárásokban: „Köztes-Európa”, amelyet a nyugati országok a történelem során hol puhább, hol keményebb eszközökkel mindig fel akartak magukhoz zárkóztatni, immár követendő példa lett. A 21. század elején nem mi nézünk nyugatra, hanem a Nyugat figyel ránk. A családok támogatására, a munkaalapú társadalomra, a nemzeti szuverenitás megerősítésére és a hagyományos értékek védelmére épülő magyarországi jobboldali politika eredményeinek elismerése egyre világosabb tendencia.
A mi feladatunk pedig az, hogy folytassuk a szellemi építkezést, s hogy újra a jobboldal legyen Európa és a nyugati világ meghatározó politikai ereje.
Folytatjuk a 2011 óta létező szociális tüzelőanyag-programot. Idén is segítünk a rászorulóknak.
️ Tovább a fejlődés útján! Van mit megvédenünk és van mit veszítenünk. Hajrá, Dr. Molnár Krisztián! 
Iváncsán és egész Fejér megyében sokan elutasítják Gyurcsány Ferenc baloldali megszorító, adóemelő…
Itt az idő, hogy végre a brüsszeli bürokraták is megértsék: nincs korlátlan hatalmuk és egy tagállamot sem zsarolhatnak csupán azért, mert az ragaszkodik saját nemzeti önazonosságához, kultúrájához és…
Mi a nyugdíjak biztonságának megteremtésén dolgozunk.
Ezért olyan nyugdíjszámítási rendszert hoztunk létre, amiben a nyugdíjasok nem tudnak rosszul járni - jelentette ki Rétvári Bence.
👨🏻🦰Arról szólnak a hírek, hogy szüntelenül a #Fideszkizsákmányolását pellengérező Jakab Péter élt az Orbán-kormány nyújtotta lehetőséggel és felvette a családi otthonteremtési kedvezményt, az…
️Az autizmus-spektrumzavarban érintettek igény esetén akár bódításban is megkaphatják a #koronavírus elleni védőoltást - közölte az Autisták Országos Szövetsége.
Az egészségügyi szolgáltatásokhoz…
️ EFOP RAJZPÁLYÁZAT
️
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program mottója – „Középpontban az ember” – is tükrözi, hogy a program az emberek👨🏻🦽👩🏼🦯
️, a családok
, diákok
, fiatalok…
Köszönjük Kocsis Máté frakcióvezető úr!
Hajrá Pilis-Dunakanyar!
️
️
️
Az Aktív Magyarországidén második alkalommal hirdette meg az Év Kilátója és az Év Turistaháza pályázatot, melyekre a nagyközönség nevezhette kedvenc aktív turisztikai célpontjait. A pályázat célja,…
Zöld párbeszéd országjárás 4️⃣. nap! 
️
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen folytattuk a felsőoktatási országjárást.
A hallgatók nagy létszámban és aktívan érdeklődtek a környezetvédelemmel…