Azt gondolom, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a tény szent, a vélemény pedig mindig szabad. A két fogalom viszont nem működik egymás nélkül.

Nos, Andrea Tarquini, az olasz baloldali La Repubblica nevű újság berlini rezidens, de egyébként Közép-Európával is foglalkozó újságírója másként látja ezt. Szeptember végén ugyanis egy nyilvánvaló tévedéseket tartalmazó újságcikkel jelentkezett.

Az adatok döntő többségét rosszul közli, ezek egyébként némi internetes kutatással könnyen ellenőrizhetőek lettek volna. S persze ezekből a fals adatokból a „megfelelő” következtetést is levonta: Magyarországon dübörög a korrupció, ráadásul Orbán Viktor személyes irányításával.

Persze gondolhatjuk azt is, hogy csupán emberi lustasággal állunk szemben. Tarquini úr egyszerűen nem járt el kellő gondossággal a cikk megírásához szükséges kutatómunka során; a helytelen megállapítások pedig csupán ennek tudhatóak be.

Ám átfutva a la Repubblica tudósítójának elmúlt néhány hónapban megjelent írásait, nyilvánvalóvá válik, hogy az ő szemében Magyarország nem nyerhet. Tarquini úr ugyanis olyan cikkeket publikált, amelyekben Magyar Bálint egykori szoci-szabaddemokrata oktatási miniszter mint „független politológus” jelenik meg. Vagy Karácsony Gergely modern baloldali hős, aki zölddé tette Budapestet, nagyon magasan képzett, Europäer, és még a közösségi médiában is aktív. Sőt, Magyarországon cenzorok tiltják majd a Harry Pottert és Billy Elliot történeteit.

Kovács nagykövet úr úgy gondolta: nem feltételezi, hogy itt valamiféle politikai program érvényesülne, így levélben kérte az adatok helyesbítését vagy legalább levelének közlését. A La Repubblica – amely Olaszország második legnagyobb példányszámú napilapja – a levelet megkapta, annak tartalmával nem szállt vitába, ám nem közölte azt, a cikk pedig változatlan tartalommal érhető el ma is.

A fenti történet kiváló lenyomata a baloldali sajtó véleményszabadságról alkotott hamis képének.

Az országjárás pillanatai: a nagykanizsai Csónakázó-tótól a csurgói fórumig.

A baloldalon kötöttek egy paktumot, jól láthatóan.

Ennek a paktumnak az a lényege, hogy mindenki Gyurcsány Ferenc csapatában játszik, és mindenki a 2010 előtti időszakot akarja visszahozni…

Ha a kormány ilyen ütemben költ egyre többet az oktatásra, akkor jó eséllyel hazánk felzárkózik a legfejlettebb országok közé!

Nem csoda, hiszen Magyarország növelte a legnagyobb mértékben az egy…

🤝 A mai ZTE elleni mérkőzést megelőzően a Gondviselés Napján speciális helyszíni kitelepülésekkel készültünk a meccsnapi aktivitások mellett.

Minden megvásárolt belépő árából 100 forintot az…

Nemrég ért véget az olimpiai és paralimpiai érmesek köszöntése a Karmelitában. A rendezvényen tartott beszédében Orbán Viktor kiemelte, hogy a bajnokok teljesítménye mindannyiunk számára példa.

Amióta…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média