Újabb beruházás segíti a labdarúgás utánpótlást
️
️
Átadtuk a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány Petőfi-szigeti öltözőépületét, amelyet az ifjú futballisták már birtokba is vehettek. A beruházás egy…

Ma reggel Orbán Viktor miniszterelnök úr szokásos reggeli rádióinterjújában kiemelte, hogy a következő uniós csúcson is napirenden lesz a növekvő energiaárak kérdése.
️A rezsiválság miatt jelenleg pánik uralkodik Nyugat-Európában, ahol a háztartások energiakiadásai az aktuális piaci viszonyoktól függenek.

A legtöbb uniós országban élénk szakmai diskurzus kíséri a fejleményeket, Olaszországban és az Egyesült Királyságban például nyilvános politikai vita is zajlik ez ügyben. Már a fogyasztói árakban is megmutatkozik az energiaválság hatása azokban a tagállamokban, ahol a lakossági energiaár nem szabályozott.

Magyarországon a rezsiköltségek mértéke kardinális társadalmi és politikai kérdés, a 2010 utáni intézkedéseknek köszönhetően a magyar családok fix árral tudnak számolni.
🟥A 2002 és 2010 közötti baloldali kormányok a nagy nemzetközi szolgáltatóknak kedveztek azzal, hogy megengedték nekik, hogy piaci árat kérjenek az energiáért, ennek következtében a gáz és a villamos energia ára a többszörösére emelkedett – mutatott rá a miniszterelnök.
Magyarországon 2013 óta a kormány intézkedései átlagosan 25 százalékkal szorították vissza a földgáz, az áram és a távhő árát. A rezsicsökkentés eredményeként 2021. augusztus végéig több mint 2.000 milliárd forint megtakarítás realizálódott a fogyasztóknál. Egy átlagos magyar családnak egy évben 360-370 ezer forinttal többet kellene fizetnie rezsire, ha piaci energiaárak lennének. Ennek ellenére a parlamentben a baloldal jó ideje piacpárti álláspontot képvisel a kérdésben.

️
Brüsszel szerepe abban nyilvánul meg a rezsipolitika tekintetében, hogy az uniós klímavédelmi elképzelések szerint a szénből és gázból keletkező energia árát meg kell emelni, és ezzel lehet rákényszeríteni a gazdaságot, hogy kevésbé szennyező energiarendszerekre álljon át. Csakhogy elszámolták magukat, hiszen az energiaárak már most ott járnak, ahol a kalkulációjuk szerint csak 2035-ben kellene lenniük – hangsúlyozta a miniszterelnök. Az Európai Unió az energiaszükségleteinek több mint felét importálja – az energiafüggősége az elmúlt 20 évben folyamatosan nőtt –, így kiszolgáltatott helyzetben van.
👉A zöld átállás fontos, de a méregzöld politika tönkretesz minket, éppen ezért nem lehet felelőtlenül erőltetni.
Újabb beruházás segíti a labdarúgás utánpótlást
️
️
Átadtuk a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány Petőfi-szigeti öltözőépületét, amelyet az ifjú futballisták már birtokba is vehettek. A beruházás egy…
A magyar gazdaság teljesítménye mindig azon múlik, hogy hogyan teljesítenek az emberek.
Beleértve ebbe egyébként a munkásokat, segédmunkásokat, szakmunkásokat, mérnököket, cégvezetőket és ideértve a…
Hárman vagyunk, a csehek, a lengyelek és a magyarok, akik nagyon világossá tettük és követeljük: Brüsszel vonja vissza azokat a szabályokat, amelyek hozzájárultak Európában a mostani magas…
A koronavírus-járvány világosan megmutatta, hogy mi a különbség a baloldal és a nemzeti kormány válságkezelése között.
Amíg a nemzeti kormány hónapok óta hitelmoratóriummal segíti a családokat és a…
Mi a helyzet a Brüsszelből nekünk járó pénzzel?
Nézd meg, mit mondott Orbán Viktor!
Karácsony Gergely megbukott
️
Eközben Gyurcsány Ferenc új embert állított a porondra, aki talán maga is elhiszi, amit mond - még ha az bolondozásnak is tűnik. 
A Gyurcsány-show folyatodik!
A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.
A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.
A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak.
Ismét. 
Pech.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában béremeléseket jelentett be.
A magyar kormány 2022. január 1-jétől emeli:
👉 az ápolók bérét 21 százalékkal,
👉 a bölcsődei dolgozókét…
A betyármindenségit neki 