Kezdetét vette a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram által szervezett „Egy karrier kezdete: A kormányzat személyi állományának megújulása” című konferencia!

Szabad ország nem létezhet anélkül, hogy a fiatalok ne dönthessék el szabadon, hogyan akarják egyéni karrierlehetőségeiket kiteljesíteni, ne tudják a sors által nekik rendelt karrierutat bejárni. Ezért a magyar államnak meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy a fiatalok megélhessék szabadságukat, és ha akarnak, be tudjanak csatlakozni a közigazgatásba.

👉A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram célja, hogy a fiatalok a közigazgatáson belül megtalálják az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő területet, ahol az MKÖ tíz hónapját követően az ösztöndíjasként megkezdett munkát kormánytisztviselői kinevezéssel folytathatják.

Miért érdemes a Közigazgatási Ösztöndíjprogramra jelentkezni?

10 hónapos szakmai gyakorlat, melyből 7 hónap a belföldi, 3 hónap a külföldi szakasz
A belföldi programszakasz idején az ösztöndíj összege havi nettó 250.000 forint
A program teljes ideje alatt mentor segíti a fejlődéseteket

Minden fiatalt bátorítok, hogy éljen a lehetőséggel, és jelentkezzen a programra! 🧑‍

Harcolok azért, hogy legyenek beruházások, fejlesztések, amelyek meghozzák azokat a forrásokat, amiből gyorsabban tudjuk visszaadni a korábban elvett 13. havi nyugdíjat - mondta Orbán Viktor a Kossuth…

Kihelyezett Mezőgazdasági bizottsági ülés a 80.OMÉK-on. Örömmel tölt el, hogy a megjelentekkel együttes erővel gondolkozhatunk és dolgozhatunk a mezőgazdaság felvirágoztatásán. A célunk továbbra is az…

Hú de izgalmas, micsoda fordulatok! Teljesen nyilvánvaló, hogy az úgynevezett közvélemény-kutatások úgynevezett eredményeit is Feri találja ki, az Apró-villa konditermében, a kiscicájával meg…

sajtóközlemény

Magyarország segít!

Az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban a mianmari emberi jogi helyzetről, többek között a vallási és etnikai csoportok helyzetéről tartott ma eszmecserét.…

✌️A rohingya #kisebbségévtizedek óta üldözésben él. Több mint 700 000 állampolgár menekült át Mianmárból a szomszédos Bangladesbe, ahol menekülttáborokban élnek, kevés kilátással arra, hogy valaha is…

Tombol a Gyurcsány Show! A kirakatban nagyban megy a civakodás, de a főszerepben továbbra is Gyurcsány marad.

Ne dőljünk be a Gyurcsány Show-nak!

Munkahelyeket teremtünk a választókerületünkben!

100 új munkahely létesül Veresegyházon a General Electric-nek köszönhetően. Számomra az a legfontosabb, hogy ez a térség sikeres legyen! A GE már 20 éve…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média