Tegnap fergeteges népzenei koncerttel zárták a Kozármisleny Város Napja hétvégi rendezvényeit kedves barátaim, Pál István "Szalonna" és Bandája az idén 70 éves Állami Népi Együttes muzsikusai.
️

Vasárnap a Bayer show vendége voltam, ahol többek között az Európa előtt álló kihívásokról beszélgettünk.
👉Elmondtam, hogy Közép-Európát önálló hatalmi tengelyként megszervezni senki másnak nem érdeke – se keleten, se nyugaton, se északon, se délen –, csak az itt élőknek.
Az is szóba került – erről például Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is beszél –, hogy Európának stratégiai szuverenitásra van szüksége. Tehát le kell szakadnia az amerikai köldökzsinórról, és saját magának, a saját érdekeiből levezetve kell meghatároznia a viszonyát Amerikával, Oroszországgal és Kínával kapcsolatban. Enélkül az Európai Unió még a mostani viszonylag erős hatalmi pozícióját sem lesz képes megtartani.
Tegnap fergeteges népzenei koncerttel zárták a Kozármisleny Város Napja hétvégi rendezvényeit kedves barátaim, Pál István "Szalonna" és Bandája az idén 70 éves Állami Népi Együttes muzsikusai.
️
Itt a bejelentés a hitelmoratóriumról:
Véget ért az Eucharisztikus Kongresszus! 
🟢 A rendezvény során tesztüzemben közlekedtek a nemrég átadott zéró emissziós elektromos autóbuszok.
A 40 jármű négy útvonalon közlekedett a világméretű…
Isten, álld meg a magyart! 
Napló/1363: Az elmúlt két évtizedben kudarcként éltem meg, hogy nem újították föl a Móricgát és Jászszentlászló közötti útszakaszt. Az útavató ünnepségen a két polgármester jókedvűen gurította a…
️Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról. Részletek a videóban! 
Budapest még mindig nem Bucharest
️
️ Ha bárkinek a jövőben kedve támadna hiteles hírforrásként hivatkozni a New York Times-ra, akkor jusson eszünkbe, hogy ennek az újságnak a 17 millió (!) követővel…
A The New York Times és a nemzetközi baloldal hitelességéről: címlapon írják, hogy tegnap RoMáNiÁbAn(!!!) tett 7 órás látogatást Ferenc pápa, ahol ünnepi misével zárta az egy hetes Eucharistikus…
☝️Ma folytatja az Európai Parlament plenáris ülése a munkáját, ahol az európai és a magyar baloldal emberei továbbra is úgy fogják támadni Magyarországot, ahogy csak a csövön kifér. Kapunk majd tőlük…
Pillanatképek // Moments
IEC 2021