Tegnap végre személyesen is találkozhattam a Ludovika Collegium diákjaival.

👉A hallgatói tehetséggondozó programot 2021 februárjában indítottuk el azzal a céllal, hogy a régi Ludovika értékeire épülő szakkollégiumot hozzunk létre, mely a világról felelősen gondolkodó, stratégiai szemléletű, közérdeket szem előtt tartó szakembereket képez a közigazgatás számára.

🙌A kollégium nyitott, így nemcsak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanulói jelentkezhetnek, hanem bármely magyarországi székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója felvételt nyerhet.

A Ludovika Collegiumnak köszönhetően a leginkább motivált fiataloknak lehetőségük nyílik arra, hogy az egyetemi tanulmányaik mellett személyre szabott oktatásban részesüljenek. Továbbá szakmai mentorprogramot és külföldi gyakornoki programot is biztosítunk számukra.

Folyamatosan bővítjük és korszerűsítjük oktatási intézményeinket Dunakeszin is.

A bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és emberei még mindig hatalmon vannak. Nem hiszed?

Tudtad például, hogy Lakos Imre előbb az SZDSZ budapesti elnöke, most pedig Karácsonynak hála a Budapesti…

A gyermekeink védelmével kapcsolatos csatát meg fogjuk nyerni, éppen úgy, mint ahogy a kilátástalannak tűnő csatát a bevándorlás, a migráció ügyében is meg tudtuk nyerni - mondta Orbán Viktor.

Sándor Sajtos polgármester úrral ma bejárást tartottunk a Katasztrófavédelem és a Mentőszolgálat illetékeseivel, hogy a tervezett mentő-és tűzoltóállomás építési helyszínét közösen megtekintsük.

Ezt…

Száz tiszteletjegy a kecskeméti repülőnapra és haditechnikai bemutatóra a nevelőotthonok ifjú lakóinak.
Dunai Mónika országgyűlési képviselő asszonnyal és Fülöp Attila szociális ügyekért felelős…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média