A múlt heti országjárás egy fontos helyszínéről még nem volt alkalmam részletesen beszámolni. Pedig ha valami, a somogyvári Szent László Nemzeti Emlékhely megér egy hosszabb bejegyzést.

Persze a somogyi vidék önmagában gyönyörű, a környék hangulata magával ragadó, a helyiekben igazán vendégszerető embereket ismertem meg. De ha ez nem lenne elég, Somogyvárnak történelmi jelentősége van. Itt alapította Szent László királyunk hazánk egyik legtekintélyesebb monostorát, az egykori nemzetközi jelentőségű bencés apátságot.

Vannak személyek és épületek, amelyek összekapcsolódnak bizonyos kultúrkörökkel, amelyekkel szembetalálkozva biztosra vehetjük, az adott kultúra jelen van abban régióban. Ilyenek Vietnám gyönyörű francia stílusú épületei, a mohamedán jelenlétet jelző boszniai minaretek, vagy Nepomuki Szent János szobrai a katolikus területek hídjai mellett.

Nekünk, magyaroknak Szent László vált ilyen névjegyünkké, s ehhez egyáltalán nem volt szükség a fenti példák mögött helyenként meghúzódó expanzióra. Akármerre járunk a Kárpát-medencében, minden térségben találunk olyan középkori templomot, ahol fennmaradt a szent király legendájának valamilyen ábrázolása. Számos emlékhely és településnév jelzi, annak lakói és alapítói ismerték és tisztelték az egykori vitéz uralkodót. Ahol Szent László alakja valamilyen formában feltűnik, biztosak lehetünk benne, ott élnek vagy éltek magyarok.

László királyunk személye, akár történelmi szerepére, akár mitikus tetteire gondolunk, ma is érvényes üzenetet hordoz számunkra. Törvényeivel lezárta az államalapítás utáni átmeneti és gyakran zavaros évtizedek vitáit, s hozott egyensúlyt a Nyugathoz tartozó, de keleties szokásaihoz ragaszkodni vágyó magyar társadalomba. Legendája valamiképp erről is megemlékezik, hiszen a kun vitézzel folytatott harcában a király mintha magára is ismerne ellenfelében. A freskókészítők is gyakran rituális táncra emlékeztető pózban ábrázolták kettőjük harcát. A legendában szereplő váradi püspök lányának megmentése pedig jelzi, hogy a hazaszeretet nemcsak egy elvont eszme, hanem konkrét személyekért folytatott küzdelem is.

Szent László emlékhelyeinek sorát immár a somogyvári Emlékhely is őrzi és hirdeti. Magyarország Kormányának nemcsak kötelessége, de büszkén és örömmel vállalt feladata, hogy az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket támogassa, azért az Emlékhely létrejöttében magyar költségvetési források is kulcsszerepet játszottak.

Mindenkit bátorítok, hogy látogasson el Somogyvárra, a Szent László Nemzeti Emlékhelyre. Garantáltan gazdagabban távozik, mint ahogy érkezett!

Ismét jó hírt tudok mondani!

👉Rendben zajlanak a csopaki körforgalom építési munkálatai. Pár hete még csak kirajzolódni látszott, a napokban pedig már az aszfaltozást végzik a szakemberek.

👉A…

Hőségriadó idején sem állhat meg a munka! (Sőt! A kora hajnali ébredés az Olimpia miatt sem hátráltathat…)

👉 A Gazdasàgi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs 5. ülèsén újabb fontos…

🥺 Drámai csatában 43-45-re sajnos alulmaradtunk az olaszokkal szemben.
Bronzéremèrt fognak vívni a fiúk 11:40 körül.

Gyerünk Srácok, meglesz!!! 💪🙏💪🙏

Hajrá Magyarok!!!
🙏💪

Konzultáció a járvány utáni életről: már 400 ezernél a résztvevők száma.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média