Az egyik kedvenc irodalmi karakterem, Karinthy Frigyes 134 évvel ezelőtt ezen a napon született.

Karinthyt a legtöbben a XX. századi liberalizmussal kötik össze, de tévedés lenne világlátását és írói munkásságát a mai kor fogalmai közé beskatulyázni. Őt magát leginkább a világpolitika működése foglalkoztatta. Akkoriban még nem dőlt el, hogy a liberalizmus a nemzetek szabadságát óhajtja-e kivívni, vagy egy nemzetek feletti világrend lesz a liberális paradigma. Az 1921-ben megjelent „Jelbeszéd” című novelláskötete mintha épp ezt a dilemmát járná körül. A mű alig néhány évvel az első világháború után született, a wilsoniánus liberális világrend laboratóriumának idején, amely ugyan a nemzeti önrendelkezés elveit hangoztatta, mégsem volt képes felnőni saját elveihez, s nekünk, magyaroknak hatalmas veszteségeket okozott. De ugyanebben az időszakban jött létre a Népszövetség is, az első XX. századi kísérlet a szupranacionalizmusra.

Karinthy gondolkodása viszont világos. Nem másról ír akkoriban, mint a nemzetek Európájáról. Arról, hogy mindaz a fejlődés és eredmény, amivel Európa évszázadokon át világhatalmi központ volt, a sokszínű nemzeti kultúrák teremtő versengésének, a sokféle „nemzeti géniusz” közös teljesítményének köszönhető. Az sem véletlen, hogy „Az ember tragédiáját” választja zárómotívumként – Madách drámájának a jövő felé bizalommal tekintő utolsó jelenetét. Értelmezésében a nemzeti önrendelkezésre épülő Európa fényes jövő előtt áll. Sajnos a terjeszkedő birodalmak hamarosan újra két vállra fektették a kontinenst, megszállás alá juttatták Európa keleti felét, köztük hazánkat is.

Mindenkinek ajánlom, hogy a modern kor kihívásai között is olvasson Karinthy Frigyest, tanulhatunk tőle!