️Számos kormányzati szereplő világossá tette, hogy a nyugati szövetségesi rendszer részei vagyunk, és ezen az sem változtat, ha esetleg vitáink vannak szövetségeseinkkel. Magam is számos írást szenteltem a Kelet vagy Nyugat hamis dilemmának, ennek ellenére több kormánykritikus megszólaló is az antalli örökség feladásával vádolja a kormányt.

Antall József a nyugati kapcsolatok helyreállítását tartotta egyik legfontosabb feladatának. Ez nem jelenti azonban, hogy Antall ne tartotta volna fontosnak a keleti kapcsolatokat. Ha csak a nyugati recept másolásában akarnánk világelsők lenni, akkor elbuknánk.

Széchenyi Istvántól származó gondolat, a saját tengelye körül forgó Magyarország kell, hogy legyen hazánk nemzetstratégiai célkitűzése. A nemzeti kormány ezt az eszményt valósítja meg.

Mi nem több, hanem okosabb Európát akarunk, számunkra az egység a sokféleségben szuverén nemzetek közötti harmóniát jelent. Olyan Európát, ahol a nemzeti érdek ugyanolyan súllyal érvényesül, mint az…

Mi a józan ész talaján állunk, és van erőnk megvédeni a magyarok érdekeit.

Karácsonyék megint hazudtak. Nem igaz a baloldali vezetésű önkormányzatok kivéreztetése és ellehetetlenítése.

Nincsenek csődközeli helyzetben a baloldali vezetésű önkormányzatok.…

️Elkészült az FF Fémfeldolgozó Zrt. 650 millió forintos beruházása is.👍
Németországba, Svájcba, Belgiumba, Hollandiába és Luxemburgba is szállítjak a mezőtúron gyártott orvostechnikai eszközöket:…

A mai és a holnapi nap az európai intézményekről szólnak: ma délelőtt EU Külügyek Tanácsa Luxembourgban, délután Európa Tanács Strassburgban, aztán holnap újra Luxembourg, EU Általános Ügyek Tanácsa.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média