Frakcióülés - “Együtt erő vagyunk”
️
A vita a 21. század modern, intellektuális párbaja. Taktikai csata, amelyben ki kell találni, hogy mik az érvek, amikből föl kell építeni az érvelést, és amikre alapozva le kell rombolni a másik érvelését. A vélemények szabad és észszerű szabályok alapján történő ütköztetése, amely a demokrácia egyik alapköve.
„Nem úgy beszélek, mintha birtokomban volna az igazság; veletek együtt csak keresem, s én leszek az első, aki elfogadja a helyes ellenvetést” – mondja Szókratész a vita helyes művészetéről Platón Gorgiász című dialógusában.
Sajnos azonban azt is látnunk kell, hogy egyre jobban erősödnek olyan tendenciák a politika és a média világában, amelyek a szabad, egymást tisztelő érvek helyett az ideológiai elfogultságot részesítik előnyben.
A vita közösség- és ezáltal végső soron nemzetépítő eszköz is, hiszen egy intellektuális csapatsport, mely közös gondolkodásra, sportszerűségre nevel. Ezt igyekszik megőrizni és erősíteni a Mathias Corvinus Collegium Vitaakadémiája. Ezzel együtt megpróbálja átadni a hallgatóknak azt az intellektuális örömöt is, amelyet egy vérpezsdítő vita során átélhetünk.
Reméljük, hogy a Mathias Corvinus Collegium - MCC Vitaakadémiáján a 2020/21-es tanévet sikeresen lezárt, ma búcsúztatott hallgatók is hozzájárulnak a szabad vita művészetének ápolásához.
Szívből gratulálok a végzett hallgatóknak!
Hajrá MCC! Hajrá Vitaakadémia! 

Frakcióülés - “Együtt erő vagyunk”
👍 Tavaszi ülésszak után, a nyár előtt.
Közös helyzetértékelés, felkészülés a következő hónapok kihívásaira.
👪 Sok mondanivalónk van, rengeteg mindent elértünk az elmúlt 10 év alatt.
A munkahelyteremtés és az adócsökkentés mellett a családok támogatásában is egészen újat alkottunk, aminek sikere…
Örülök, ha baloldali politikusok is drukkolnak a válogatottnak. 👉 Csak majd az Eb után is viselkedjenek tisztességesen.
Nem kell célozgatni...
Beszéljünk nyíltan, egyenesen, őszintén.
A család egy szent egység, meghatározásában, a férfi és nő kapcsolatában nem lehet engedni - mondta Orbán Viktor.
🟠 Ismerd meg a Fidelitas helyi vezetőit és csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb, hazájukat szerető és annak megőrzéséért, gyarapodásáért tenni akaró fiatalokból álló politikai ifjúsági…
Frakcióülés indul // Fidesz parliamentary group meeting
Ülésezik a Fidesz Bevándorlásellenes Kabinete: az elkövetkező időszak a migráció és a világjárványok korszaka lesz.
Debrecen tourist - kihelyezett frakcióülés
Csak a parlamenti ülésszak ért véget, a munka folytatódik. A gazdaság és a közösségi élet újraindítása a következő időszak kiemelt feladata, de a járvány…