A felújított berettyóújfalui zsinagóga átadásán elmondott beszédem alább olvasható:

"Tisztelt Képviselő Úr! Polgármester Úr, Elnök Úr! Tisztelt világi és egyházi elöljárók Hölgyek és Urak!

Hölgyeim és Uraim!

Megújulás és újrakezdés. E két, önmagában is örömteli és életet hirdető fejlemény együttesen ad alkalmat a mai összejövetelünkre. Arra, hogy együtt ünnepelhessük a Kárpát-medencei magyar-zsidó kulturális örökség egy újabb darabjának a helyreállítását itt, Berettyóújfalun. E gyönyörű, valóban gyönyörű, valaha sokkal szebb napokat látott századfordulós zsinagógaépület sikeres felújításának örülhetünk ma.

Ez azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétele volt annak, hogy fizikai valónkban, aggodalom nélkül, maszkok nélkül –többnyire – itt megjelenhessünk. A másik fontos feltétel a koronavírus-járvány elleni küzdelemben elért sikerünk volt.

Ismét bebizonyították a magyarok, hogy ha szükség van rá, akkor mindig akad sok felkészült és odaadó ember a baj kivédésére. Az ő áldozatos munkájuk, összetartásuk kórházakban, iskolákban, boltokban, gazdaságokban és az élet számos területén nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy az ország tovább működjön, és hogy meg tudjuk állítani a járványt. Magyarország szuverén állam módjára, saját valós érdekeit és a politikai realitásokat szem előtt tartva képes volt dönteni a vakcinabeszerzésekről. Ez tette lehetővé, hogy hazánk immár az Európai Unió élvonalába tartozik a átoltottságot illetően. Az összetartó erőfeszítést még az egyes helyekről hallható, felelőtlen oltásellenes megnyilvánulások sem tudták megzavarni.

Így most bátran belefoghatunk az ország újraindításába. Kiszabadulhatunk a nyomasztó bezártságból, tervezhetünk a jövőre nézve, és fokozatosan elhagyhatjuk a mindennapi életünket beszűkítő korlátozásokat.

Az újrakezdés ennek ellenére nem jelenti azt, hogy teljes mértékben visszatérhetünk a járvány előtti életünkhöz, mintha semmi sem történt volna. Tudomásul kell vennünk, hogy ez nem lehetséges. De ez egyáltalán nem jelent feltétlenül valami rosszat.

A régi életmódunk tekintetében elszenvedett veszteség mellett az új helyzet arra is alkalmat ad, hogy átértékeljük közös dolgainkat. Legfőképpen pedig arra, hogy megtanuljuk értékelni azt, ami valóban érdemes rá.

A járvány miatti bezártság volt az, ami igazán ráébresztett mindannyiunkat arra, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk társaink, szeretteink s családunk, barátaink nélkül.

Ahogyan arra is, hogy kicsit távolabbra tekintve, ugyanez igaz az egész nemzetre nézve. Most megmutatkozott, hogy az igazán nagy bajban a nemzetek leginkább saját magukra és persze saját választott vezetőikre számíthatnak.

Illetve arra a bölcsességükre – hogyha van nekik –, hogy békében is készülni kell a háborúra, hét bő esztendő alatt is a hét szűkre. Azért kell folyamatosan befektetni a tudományba, hogy segítsen rajtunk, amikor nagy bajban vagyunk. És azért kell okosan erősíteni a gazdaságunkat, hogy akkor is tudjon kenyeret adni, hogyha a körülmények vészesen megromlanak.

Nekünk szerencsére mindkettő sikerült, bár – ha jobban belegondolunk – a szerencsének azért ehhez talán kevés köze van. Ez inkább az a jutalom, amit magán segíteni igyekvő embereknek szokott adni a Gondviselés.

E helyütt, a régi zsinagóga épületében nem tudok nem szóba hozni még egy összefüggést. A járvány ellen ugyebár az orvostudomány eszközeivel tudtuk sikeresen felvenni a harcot. Ismét bebizonyosodott, hogy a tudományokba való befektetés ugyan a rögösebb úton megtérülő befektetéseknek számít, de megtérülnek. Minden okos nemzet számára ezért hosszú távon megtérülő befektetés, ha a tudományba s a tágabb értelemben vett humán szektorokba, oktatásba és egészségügybe fektet be. Így teszünk most mi, magyarok is: a válság idején homlokegyenest ellenkező utat jártunk be, mint az előző válság idején a baloldali kormányok: ők akkor kivették a forrásokat ezekből a szektorokból, mi pedig soha nem látott pluszforrásokat teszünk beléjük.

A tudomány szorgalmas ápolása azonban nem vezethet bennünket olyan téves következtetésekhez, amilyenekhez Nyugat-Európa jelentős része eljutott az elmúlt évtizedekben. Ahogy Isaac Newton találóan megjegyezte, őt idézem: „Aki belekortyol a tudomány kelyhébe, ateista lesz. Aki kiissza, a kehely alján megleli Istent.” Eddig az idézet.

Vagyis nem szabad engednünk annak a modernitásban népszerű csábításnak, hogy a vallást és a tudományt egymással szemben álló, sőt egymást egyenesen kioltó gondolkodásmódként fogjuk fel. És főleg a vallást lesajnáló, rosszabb esetben üldöző törekvéseket kell elutasítanunk. Mindkettőre egyaránt nagy szükségünk van ahhoz, hogy sikeres nemzetként maradhassunk fönn az elkövetkező évszázadokban is.

Ez a kormány abból a meggyőződésből indul ki, hogy az úgynevezett transzcendensnek, másként fogalmazva a hitnek helye van a modern világunkban. És abból is, hogy zsidó-keresztény gyökereink megtartása és ápolása nem pusztán előnyös vagy éppen javallott, de egyenesen létfontosságú a túlélésünk szempontjából.

Erre különösen fontos emlékeztetni egy olyan, eredetileg szakrális célból emelt épület felújításánál, mint ez a gyönyörű zsinagóga. Az 1903-as felépülése óta számos történelmi megpróbáltatáson ment keresztül, nyilvánvalóan ugyanúgy, ahogy az a közösség, amelynek valaha otthont adott.

A hazánkat sújtó két szocializmus közül az egyik, a nemzeti szocializmus az európai zsidóság elpusztításának célját tűzte zászlajára, amivel egyben Európa kulturális gyökérzetére is fejszét vetett. A másik, a baloldal által kreált kommunista ideológia pedig más kiindulási alappal ugyan, de ugyanúgy a zsidó-keresztény kulturális alapok elpusztítására törekedett Magyarországon és egész Kelet-Közép-Európában.

Így volt lehetséges, hogy a nemzeti szocializmus a Vészkorszakban hirtelen pusztító csapást mért a nagy múltú berettyóújfalui zsidó közösségre, a rákövetkező másik szocializmus pedig lassú enyészetre ítélte azt. Az eredmény: zsugorodó hitközség – ahogyan hallottuk – 1965-re már nem tudta fenntartani zsinagógáját, ezért eladta egy szocialista nagyvállalatnak. Így jutott a mostoha sorsra, aminek az önkormányzati visszavásárlás és az állami támogatás, illetőleg az uniós támogatás nemrég tudott véget vetni.

Az ilyen és ehhez hasonló szomorú történetek tudatában kell újra és újra hangsúlyoznunk: a közös zsidó-keresztény kulturális örökség, illetőleg a szabad vallásgyakorlás védelmére történelmi felelősségként kell tekinteni minden magyar kormánynak.

Soha többé nem fordulhat elő, hogy a magyar állam saját állampolgárai, saját honfitársaink ellen forduljon felekezeti alapon, vagy korlátozza bármely polgárát a szabad vallásgyakorlásban.

E felelősség tudatában tartunk egyébként elfogadhatatlannak bármilyen vallási alapú agressziót Magyarországon, Európában vagy bárhol a világban. És éppen ezért igyekszünk fellépni is ezek ellen a rendelkezésére álló összes eszközzel itthon és külföldön egyaránt.

Különösen aggodalommal tekintünk azokra a sajnos sok esetben Nyugat-Európában tapasztalható tendenciákra, amelyek ellenségként tekintenek a zsidó vagy éppen a keresztény vallási közösségekre. Elég csak arra a korábban nem tapasztalt antiszemita gyűlölethullámra gondolni, ami a napokban, éppen a napokban söpört végig több nyugati városon a legutóbbi izraeli-palesztin fegyveres konfliktus kapcsán. Aggodalommal telve, de egyben büszkén állapíthatjuk meg, hogy eközben Magyarország a béke szigete valamennyi vallási közösség számára. Azon dolgozunk, hogy ez így is maradjon!

Ahogyan arról számos már korábban befejezett sikeres felújítás is tanúskodik, a kormány kiemelt célja a magyarországi és a Kárpát-medencei épített kulturális örökség, zsidó-magyar kulturális örökség megőrzése és gyarapítása. Ennek igen jelentős részét ezek az épületek alkotják, amelyek a hitélet helyszínéül szolgáltak. Ugyanez az elköteleződés vezetett minket, itt már több város is említésre került, engedjék meg, hogy én is említsek pár helyet, ahol hasonló logikával hasonló felújítások zajlottak: Pécs, Vác, Nagykőrös, Karcag, Kecskemét, Budapest, ahol mind-mind zsidó imaházak, imatermek tudtak megújulni állami támogatással.

És persze a Kárpát-medence egészét összekötő magyar-zsidó kulturális örökségre tekintettel a szabadkai zsinagógát, gyönyörű szecessziós épületet is érdemes megemlítenünk, ahol szintén hasonló örvendetes felújítás zajlott nem is olyan régen.

Azt hiszem, hogy mindezeket egyben nézve és látva kimondhatjuk, hogy egy zsinagóga újjáépítése kapcsán megvalósuló összefogás egyben hitvallás is. Hitvallás a zsidó-keresztény európai civilizáció értékeinek megtartása mellett. Ezek azok az értékek, amelyek naggyá tették Európát, amelyek alapján az ezeréves magyar állam áll, s amelyek ma is – én azt gondolom, hogy – pártpolitikai logikán átívelő egyetértésre találnak a magyar társadalomban.

Kívánom ezért Önöknek, hogy örömmel éljék át az a megújulást és az újraindulást is, amely most történik velünk a járvány után. És a felszabadultság érzése mellett se felejtsük el az egyik legfontosabb tanulságot: a családi, baráti, vallási és nemzeti közösségek felbecsülhetetlen jelentőségüek életünkben. És szeretnék én is gratulálni ehelyütt azoknak, akik ebben a felújításban részt vettek. Különösen is országgyűlési Képviselő Úrnak, aki nélkül – ahogy mondani szokták – ez a mai esemény nem tudott volna létrejönni. Magyarország Kormány nevében azt tudom mondani, hogy ha vannak ilyen országépítők, márpedig vannak, akkor Magyarország Kormánya melléjük áll.

Köszönöm, hogy meghívtak! Köszönöm, hogy Önökkel ünnepelhetek!"

Fotók forrása: MTI