A túrkevei Nemzeti Összetartozás Emlékművének avatásán elmondott beszédem alább olvasható:

"Tisztelt Képviselő Urak,
Tisztelt Elnök Úr,
Tisztelt Polgármester Úr,
Tisztelt Világi és Egyházi Elöljárók,
Tisztelt Emlékező Közösség!

Különleges alkalom a mai szoboravatás. Hiszen nem lehetnénk most itt együtt, ha nem sikerült volna összefogással, a védekezésben résztvevők felkészültségével, okos vakcinabeszerzési politikával és az elő-előbukkanó oltásellenes hangok visszaszorításával letörnünk a koronavírus járványt, ha nem jelenthetnénk ki immár határozottan, hogy végre hozzákezdhetünk Magyarország újraindításához.

Az elmúlt egy évet a bezártság mindannyiunk számára nyomasztó érzése, illetve a folyamatos küzdelem határozta meg. Most azonban elmondhatjuk, hogy végre újra fel tudjunk emelni a fejünket, rendezni tudjuk közös dolgainkat, s van lehetőségünk elemezni a helyzetet, sőt, terveket szőni.

Ugyanis a normális élet visszatérése feletti öröm közepette is tudomásul kell vennünk, hogy a járvány által ránk mért csapás örökre megváltoztatott sok mindent. Újra kell értékelni az életünket, elválasztani egymástól a fontos és a kevésbé fontos dolgokat, és felismerni, hogy mit tartogat számunkra a jövő. Az elmúlt egy év megtanította nekünk, hogy egymást társasága nélkül mit sem ér az életünk, hogy a bajban valamennyi ország elsősorban saját magára és saját választott vezetőire számíthat, s hogy a tudásba, illetve a gazdaságba való komoly befektetések nélkül egyik ország sem vészelheti át a század által még nekünk tartogatott kihívásokat. A biztos pontokat keressük egy bizonytalan világban.

Tisztelt Hallgatóság!

Még a mainál is nehezebb helyzettel találták szemben magukat elődeink 100 évvel ezelőtt, amikor egy szintén rendkívül súlyos csapás, a trianoni tragédia árnyékában kellett újjászervezniük a megcsonkított Magyarország működését. Elődeink akkor nagy nekibuzdulással vágtak neki ennek a feladatnak. Nem vesztették el hitüket abban, hogy a magyarok számára szinte küldetés, egy ezer éves misszió az élet megszervezése a Kárpát-medencében, függetlenül attól, hogy országunk határai éppen merre húzódnak. Sem az utódállamok ellenségeskedése, sem a mögöttük álló nagyhatalmak cinikus, gyarmati hatalmi politikája nem tudta megingatni őket ebben hitben.

Az elmúlt évtized szellemi építkezésének egyik fő célja éppen az volt, hogy megmutassuk: az ellentétek ma meghaladhatók, és létrehozható egy erős, együttműködő Közép-Európa, egy erős Magyarországgal a Kárpát-medence szívében.

Bíró Lajos szobra is pontosan ezt mondja el a képzőművészet szókincsével. Két angyal tartja magasban a magyar Szent Koronát, emlékeztetve arra a szinte szakrális alapon álló küldetéstudatra, amelyen ezeréves államunk alapul, és amelynek köszönhetően a magyarság mindig is a Kárpát-medence legfontosabb szervezőereje volt.

Voltak és vannak persze sajnos Magyarországon olyanok erők is, amelyek megkérdőjelezik ezt a helyzetértékelést. Egyes baloldali ideológiák hívei száz évvel ezelőtt a legsúlyosabb pillanatban bénították meg Magyarországot, védtelenül kiszolgáltatva nemzetünket, és alapvetően járulva hozzá a korábbi időszak építkező munkájának lerombolásához. A mai baloldali politika pedig most e dicstelen hagyomány folytatójaként az elmúlt évtized nemzetpolitikai építkezését akarja lerombolni.

Azt az építkezést, aminek köszönhetően Magyarország ismét a Kárpát-medence és az egész régió fontos szereplőjévé vált, és képes szuverén államként önálló döntéseket hozni sorskérdéseit illetően. Aminek köszönhetően sikerrel végrehajtotta a nemzet határokon átnyúló egyesítését, az elsők között törte le a járványt, és saját belső erejére támaszkodó gazdaságával viszonylag sértetlenül vészelte át az elmúlt év csapásait.

Semmiképp nem szabad hagynunk, hogy megismétlődjenek a száz évvel ezelőtt elkövetett hibák, ki kell tartanunk azon az úton, amelyen együtt elindultunk, s amely ma egyszerre jelenti az afölötti megnyugvást, hogy bizony, vannak olyan kérdések ma is, amelyek egyesítik a magyar embereket (s ilyen a trianoni tragédiára való módszeres emlékezés igénye) és az élet újra indítása feletti örömöt.

Tisztelt szoboravatást ünneplők!

Egy a nemzeti összetartozásról és a trianoni tragédiáról szóló megemlékezésen nem maradhat megemlítetlenül a határok kérdése. Mi, magyarok érthető módon kettősséget érzünk e fogalom kapcsán. Lehatárolás nélkül elképzelhetetlen lenne bármilyen politikai, kulturális közösség vagy nemzet. Az elhatárolás nem csak szétválaszt, de összetart, biztonságot és védelmet ad.
A ma létező államhatárok ugyankkor fizikai értelemben immár 100 éve választják el az anyaországtól a Kárpát-medencében lévő többi magyar nemzetrészt. Ugyanakkor éppen az elmúlt évtized határokon átnyúló nemzetegyesítő politikájának köszönhetően ma már nem akadályozhatnak meg egy magyart sem abban, hogy a nemzet teljes jogú tagjának érezhesse magát. Éppen ezért én itt és most csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy a valódi határok sokszor nem ott vannak, ahol az útleveleket elkérik, hanem ahol egy közösség kiterjedése, kisugárzása véget ér.

A magyar nemzet akció gádiusza, határa ma jóval tovább tart annál, mint ahol az állam határa áll. Mi magunk vagyunk a bizonyíték rá, hogy a közös eredet, a közös nyelv, a közös szokások, a közös vallás, vagy akár a közös törvények ugyanúgy határt képeznek, összekötik az azon belül élőket, s még egy globalizált világban is hatalmas felhajtóerőt jelentenek. Ez az érzés pedig sokszor a fizikai határoknál is erősebb. A szellemi határok fontosságával már az antik görögök is pontosan tisztában voltak. „Minden népnek úgy kell harcolnia a város törvényeiért, mintha a falai volnának” – mondta Hérakleitosz, aki jól tudta, hogy a poliszt a fizikai falaknál sokkal erősebben védelmezik a közös eszmék. Ugyanígy, minket magyarok sem a mai határok, hanem az összetartozásérzés védelmez és képes felemelni.

Ezért azt javasolnám mindannyiuknak, hogy a ma létező fizikai határokra elsősorban ne úgy tekintsünk, hogy azok nemzetrészeket választanak el egymástól, hiszen mi magunk vagyunk a bizonyíték, az elmúlt évtized politikája bizonyosság, hogy közösségünk kiterjedése és erejének szétsugárzása túlmutat ezeken. Ehelyett inkább úgy tekintsünk ezekre, mint a szomszédos országokkal való hivatalos kapcsolódási pontokra.

A Kárpát-medencében alapvetően egyik nemzetnek sem érdeke az ellenségeskedés. Legfeljebb azoknak a külső hatalmaknak, amelyek nem akarnak erős és öntudatos Kárpát-medencét és Közép-Európát látni.

És ha már a határokról van szó, hadd fejezzem ki külön örömömet azzal kapcsolatban, hogy itt, Túrkevén a pártpolitikai határok sem voltak képesek megakadályozni, hogy ez a szobor létrejöjjön, és ma közösen avathassuk fel azt. Azt hiszem, ennél semmivel nem tudunk jobban eleget tenni annak a szellemiségnek, amelyet a Nemzeti Összetartozás Napján képviselnünk illik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az itt élő jászok és kunok évszázadokon át büszkék voltak azokra a szabadságjogokra, amelyeket a régi magyar királyoktól kaptak, és amelyeket a török kiverése után újra meg kellett váltaniuk. De ez a régi kiváltságokon alapuló öntudat soha nem volt akadálya annak, hogy egyben büszke magyarok is legyenek.

Az erős helyi, regionális identitások mindig is jellemzőek voltak a Magyarországra, és sokkal inkább erősítették a nemzeti összetartozást, mintsem gyengítették azt. Magyarországon soha semmilyen politikai erő nem lehetett sikeres, amelyik nem értette meg a politikai és a kulturális nemzet e sajátos Kárpát-medencei összefonódását, magyarságtudatunk különlegességét. S úgy gondoljuk, hogy szomszédos országaink sem tudnak sikeresek lenni, ha nem értik meg azt az aranyszabályt, hogy az ott élő magyar közösségek, az ő eltérő identitásuk nem nemzetbiztonsági kockázat, hanem éppen ellenkezőleg, a régiós felemelkedés egyik záloga.

Tisztelt Emlékezők!

Ahogy már említettem, több szempontból is örömteli ez a mai alkalom. Itt van ez az alkotás, amely egy jel, annak jele, hogy a velünk történt igazságtalanságot sosem feledjünk, ellenfeleink sosem fognak tudni megtörni minket, hogy küldetésünk van a Kárpát-medencében, s hogy a határok nemcsak elválasztani, hanem össze is tudnak kötni minket. Örülök, hogy ebben ma a túrkeveiek között is kialakult az oly régen várt egyetértés. Emlékeztessen minket erre minden nap ez a műalkotás is. Köszönöm ezért mindenkinek, aki részt vett ennek az egyetértésnek a felépítésében és képviseletében, így különösen is Túrkeve város önkormányzatának és a térség parlamenti képviselőjének. S örülök annak is, hogy végre sort tudtunk keríteni erre a megemlékezéssel egybekötött szoboravató ünnepségre. Legyen a mai nyilvános rendezvény a jelképe Túrkevén Magyarország újraindításának is.
Sok dolgunk van, az új szabályok szerint működő, új világ győztesévé és a XXI. század nyertesévé kell tennünk Magyarországot.

De mi készen állunk!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!"