A tehetséggondozás nemzetstratégiai kérdés!

Magyarország felívelő korszakainak mindig is meghatározó elemei voltak a jövő nemzedékeivel foglalkozó intézmények. Igaz ez az Eötvös Collegiumra és a rendszerváltoztatás idején működő szakkollégiumokra is.

Különösen jelentős dolog az, ha egy tehetséggondozó intézményrendszer működtetését egy egyház vállalja magára. Létezik ugyanis a modernitásban egy hamis dichotómia, miszerint a tudomány és a hit fogalmilag kizárják egymást. Ez azonban koránt sincs így. Az emberi értelem e két komponense valójában egymást erősíti, és együtt szerves egységet alkot.

Május 25-én részt vettem az új, 120 férőhelyes Luther Otthon – Evangélikus Diákotthon alapkőletételén, mely beruházást Magyarország Kormánya 1,2 milliárd forinttal támogatta. Az új kollégium várhatóan 2022 szeptemberében nyitja meg kapuit.

Ahogyan a régi mondás tartja „Lengyel, magyar - két jó barát, együtt harcol s issza borát...” Grzegorz Puda lengyel mezőgazdasági miniszterrel most a kis- és közepes gazdálkodók támogatásaiért…

Gyermekeink védelme a legfontosabb. Az Országgyűlés 172 igen szavazattal elfogadta a szülői felelősséget érintő nemzetközi igazságügyi együttműködésről szóló törvényjavaslatot, ezzel megerősítve a…

Ma nemcsak egy öblös hazugságbeszédre emlékezünk, hanem mindarra, ami utána következett.

A brutális rendőrtámadásokra, a felelősök cinikus kitüntetésére és arra, hogy egy kegyetlen politikai vezetés…

Végre elindul az a projekt, aminek a végén Nyíregyházát és Debrecent négysávos út köti össze.

Karácsony május 22.
„Orbán Viktor egy gonosz ember”

Karácsony május 25.
„nem szeretnék beszállni a „ki tudja jobban szidni Orbánt” játékba”

Gyurcsányi szeretetkampány Karácsony módra.

A gyermekek védelme közös ügyünk.

Zéró tolerancia a pedofil bűnelkövetőkkel szemben: pedofilellenes törvénycsomagot nyújtottunk be a parlamentnek.

,,Kutya-jó” délután

Sok-sok finomsággal leptem meg ma a Balatonfüredi Ebmenhely lakóit, amit aztán gyorsan ki is szimatoltak...

A menhely bejárása közben az egyesület egyik önkéntesével, Gáspár…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média