Már az első pünkösd is egy, népszerű szóval, globális esemény volt, amely Isten radikális üzenetét közvetítette, miszerint nem pusztán “feladataink” vannak ezen a világon, hanem hivatásunk.

"Pünkösd mindig arra fölszólítás, hogy merjünk arra érdemes ügyek mellett elköteleződni, nagy történetek lendületébe beleállni, föladatunkat hivatásként fogadni. A Szentlélek pünkösdi leszállása hivatást ad az őskeresztényeknek, a történelem keresztény értelmezésében pedig kezdetét veszi a messiási kor." - Nagypál Szabolcs, az MCC Jogi Iskola vezetője

Áldott Pünkösdöt kívánok!

A válságot nem megszorításokkal, hanem a támogatások növelésével és adócsökkentésekkel kezeljük. Az eredmények már látszanak, ma többen dolgoznak Magyarországon, mint a koronavírus-járvány kezdete…

Felmerül a kérdés, hogy miért nem használnak más EU-s országok keleti vakcinákat?

Azért, mert nincs meg az erejük és politikai szuverenitásuk ahhoz,
hogy meghozzák ezt a döntést a saját állampolgáraik…

A Pünkösd a kereszténység számomra legszebb ünnepe, ugyanis a Szentlélek kiáradását ünnepeljük ezen a napon. Tegnap este futás közben egy csodálatos képpel ajándékozott meg a természet, ahogyan a…

Új képek a városligeti Magyar Zene Házáról. Az épület különleges jellegzetessége, hogy a tetőt 100 egyedi fejlesztésű lyuk töri át, a ligeti fák ezeken keresztül bújhatnak át. Ez a megoldás a…

A baloldal nem vett részt a védekezésben, a nemzeti összefogásban és az oltási kampányban sem.

Csak akkor lehetett rájuk számítani, ha le kellett járatni a magyar kórházakat, orvosokat és lassítani…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média