De jó volt, hogy ennyien eljöttek!

Útravaló:

• Ha a hatalom dönti el, kik indulhatnak a választásokon, megszűnik a demokrácia.

• Ha politikai okokból távolítják el az alkotmányos intézmények vezetőit, megszűnik a jogállam.

• Magyarországnak nem Brüsszel elvárásait kell teljesítenie, hanem a magyar nemzeti érdeket kell szolgálnia.

• A propaganda nem helyettesítheti a kormányzást. Az országot valódi gazdaságpolitikával, felelős energiapolitikával és a magyar családok, valamint vállalkozások védelmével lehet vezetni.

• Az elmúlt 16 év eredményeit nem szégyellni, hanem megvédeni kell. A munkaalapú gazdaságot, a családtámogatásokat, a nemzeti vagyon visszaszerzését, Magyarország biztonságát és szuverenitását közös teljesítményként kell megőrizni.

• Helyre fogjuk állítani a demokráciát, a jogállamot és az alkotmányos rendet. Mindenkit, akit a politikai önkény miatt jogsérelem vagy kár ért, kárpótolni fogunk. Azokat pedig, akik hatalmukkal visszaélve bűncselekményt követtek el, törvényes és tisztességes eljárásban el fogjuk számoltatni.

A következő időszak nem egyszerű ellenzéki politizálásról szól. A feladat a szabadság melletti nemzeti összefogás megszervezése.

A magyar történelem újra és újra bebizonyította: a szabadságot átmenetileg el lehet venni, de végleg soha. Ezért most is ki kell tartani Magyarországért.

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

Tanuljunk a hibáinkból, büszkén álljunk ki a vívmányaink mellett, erősítsük a nemzeti ellenállást, segítsük a szabadságszerető embereket.

Álljunk ki azok mellett, akik felemelik a hangjukat, és…

Sűrű idők jönnek és mi küzdeni fogunk. A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! - szögezte le Orbán Viktor Tusványoson.

Orbán Viktor Tusványoson:
,,A mostani miniszterelnök a mi sorainkból érkezett.
Ha van valami, amiért elnézést kell kérnem önöktől, akkor ez!’’

Nem is olyan rég még itt tapsolt Magyar Péter

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik. Ez bűncselekmény. Ennek most nincs, de akkor majd lesz jelentősége, amikor visszaállítjuk a…

Miközben Magyar Péter az ellenzékkel és a Facebookkal foglalkozik, az üzemanyag egyre drágább, az ellátás pedig egyre bizonytalanabb.

Van olyan kúthálózat, ahol már fizikai gázolajhiányról számoltak be…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média