Megkezdődött Magyarország weimarizálódása.

Az Alaptörvény módosításával egy konkrét személy eltávolítását próbálják alkotmányos normának álcázni. A köztársasági elnök megbízatásának megszüntetése nem általános szabályalkotás, hanem egy egyedi politikai döntés, amely megkerüli az Alaptörvény által előírt eljárást.

A jog egyik legalapvetőbb tétele, hogy ami eleve jogellenesen jön létre, azt az idő múlása nem teszi jogszerűvé. Ha egy ilyen eljárással választanak új köztársasági elnököt, annak legitimitása a hivatalba lépése pillanatától vitatott lesz.

Ez pedig nem pusztán elméleti vita. A köztársasági elnök írja alá a törvényeket, nevezi ki a legfontosabb közjogi tisztségviselőket, az ő döntéseire épül a magyar állam közjogi legitimációs lánca. Ha ennek az alapja meginog, akkor minden későbbi döntés körül tartós alkotmányos bizonytalanság keletkezik.

Önöknek 141 képviselőjük van. Minden politikai és alkotmányos lehetőségük adott arra, hogy stabilan kormányozzanak. Mégis olyan döntést készülnek meghozni, amely saját maguk alatt húzza ki a talajt, és évekre megkérdőjelezheti a magyar közjogi rendszer stabilitását.

Ugyanilyen súlyos hiba a Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése. Az Alaptörvény egyik legfontosabb garanciája, hogy amíg az államadósság meghaladja a GDP 50 százalékát, a költségvetésnek azt csökkentenie kell. Ennek betartását őrzi a Költségvetési Tanács. Ha ezt a féket kiiktatják, az nem a felelős gazdálkodás irányába mutat, hanem a tartós eladósodás felé.

A történelem már többször megmutatta, hogy mi történik, amikor egyszerre gyengülnek a közjogi intézmények és felbomlanak a költségvetési korlátok. A közbizalom megrendül, az intézmények legitimitása elvész, a gazdasági kiszolgáltatottság nő. Ezt nevezem Magyarország weimarizálódásának.

Ezért erre az Alaptörvény-módosításra csak egyetlen felelős válasz adható: nem.